Napokon belül megérkezhet az iOS 8.1.3

HusztiD 2015.01.12. 10:28 Apple, iOS 8 hozzászólás 2 329

screen-shot-2014-09-25-at-7-48-01-pm

A MacRumors információi szerint hamarosan megkapjuk az iOS legújabb frissítését, a 8.1.3-at. Már elég régóta tudjuk, hogy az Apple Watch a 8.2-es rendszerrel karöltve fog megjelenni március környékén, így már sejthető volt, hogy addig ha kapunk is frissítést, akkor azok a 8.1-gyes verzió kisebb javításai lesznek. Ha helytállóak az értesülések, akkor a 8.1.2-es rendszerhez hasonlóan csupán kisebb bugfixeket kap majd az új szoftver.

A múlthét folyamán az Apple már elérhetővé tette a 12B460 verziószámú iOS 8.1.3-at az alkalmazottaik számára, amely feltűnt a MacRumors csapatának is, hiszen megugrott az ilyen rendszert használó olvasóik száma. Egyébként egy pár napja számoltunk be mi is, hogy a vállalt a saját munkatársaival bővíti az iOS tesztelők számát, hogy a lehető legkevesebb hibával adjanak ki egy-egy frissítést a megjelenéskor. Hogy pontosan melyik nap kapjuk meg a frissítést, azt egyelőre nem tudni, de az Apple korábbi szokásai alapján a hétfő vagy a szerda lehet a legvalószínűbb alkalom, így akár már ma megjelenhet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Sorcizard - 2015.01.12. 12:42

    Biztos, hogy jön. Január 9-én 2 bejelentett hibámat is zárt szekcióba helyezték.

  2. chris - 2015.01.12. 16:37

    mik voltak azok? :)

  3. iHector - 2015.01.12. 21:02

    Meg is jelent az iOS 8.2 beta 4!
    :)

  4. Sorcizard - 2015.01.12. 22:51

    Az egyik egy szó elgépelése, a másik az iránytűt érinti.

  5. BenW - 2015.01.13. 04:13

    Ha van rá mód írd még hozzá , hogy a fényképezőgép hangja exponáláskor általában csak a második expóra válik hallhatóvá.(I6plus 64gb)

    • Sorcizard - 2015.01.13. 10:57

      5S-en is, már tudnak róla.

  6. Mezo - 2015.01.14. 18:26

    Végülis karácsonyra igérték.. Lehet jövő karácsonyra gondoltak..

  7. Csokihal - 2015.01.15. 18:34

    i5s amikor belepek az icloudba h mentest csinaljak gyakran kilep magatol az egeszbol, a naptar lapozaskor szamtalanszor kifagy, ha lehuzom a felso control panelt es a facebook-naptar szinkronizalas be van kapcsolva, akkor ujraindul a keszulek. Miutan keresek vmit kezdokepernyon vegzek es visszaallitom alaphelyzetbe a telefont ugralnak az ikonok. Email gyari app van h 2 perc mulva erkezik a hangjelzes holott a lazinkronizalas mar reg megtortent.
    Ennyi lenne ios 8.1.2

Szólj hozzá Te is!