Mostantól készletről rendelhetőek az iPhone 6 modelljei

HusztiD 2015.01.12. 12:31 Apple, iPhone 1 db 517

iphone6

Nem teljesen volt felhőtlen az iPhone 6 debütálása, ha azt nézzük, hogy sok esetben heteket kellett rá várni. Tavaly szeptember második felében az első körös országokban, a hónap végén a második körösökben, majd október végére hozzánk is megérkeztek az Apple új okostelefonjai, azonban világszerte napokat, akár heteket kellett várni, hogy a megrendelt telefont kézhez kaphassák az emberek.

Folyamatosan számoltunk be a csökkenésekről, azonban most, január első felére érte el az Apple azt az állapotot, amikor szinte várakozás nélkül szállítja le az új telefonok egyikét. Jó hír, hogy az Apple magyar aloldala szerint is van készleten az összes modellből, így a megrendelést követő munkanapon akár már meghozhatja a futár. Nálunk Magyarországon egyébként nagyon sokat kellett várni az iPhone 6 telefonokra, hiszen voltak közületek olyanok, aki az előrendelés napján leadta rá az igényét, ám csak december végére kapta meg a szolgáltatóktól az adott készüléket.

Hogy a szolgáltatóknál is javult-e a helyzet, arról nincs hír. Van esetleg közületek olyan, aki még nem kapta meg az előrendelt telefonját?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Rob - 2015.01.12. 12:48

    December 22-én rendeltem meg a T-nél, és csak azért nem szállították 23-án a fehér 64GB-os modellt, mert ahhoz délelőtt kellett volna megrendelnem, így csak az ünnepek után, 27-én kaptam kézhez. :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.