Megérkezett a legújabb Apple Pay reklám

HusztiD 2015.01.05. 16:27 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 352

10404-2619-7a3e8bb32f104cf9adb991e01c1dcc580357bca0_large_2x-l

December elején már hallhattunk Gwen Stefani és az Apple Pay esetéről, hiszen a MasterCard általuk mutatta be a legújabb mobilfizetési eljárást. Ezen felül pedig folyamatosan számolunk be az Apple Pay-t érintő dolgokról, mint például arról, hogy fél éven belül Angliában is útjára indulhat, vagy arról, hogy november folyamán a digitális vásárlások egy százalékát tette ki az Apple új szolgáltatása.

Ezúttal a Bank of America jóvoltából készült el egy újabb reklám, amelyben az Apple Pay-t mutatják be. Meg kell hagyni, hogy nem lett annyira hangulatos, mint a legutóbbi, ám ennek ellenére elmondható, hogy rövid és lényegre törő, hiszen több helyen, több termék vásárlására is fordíthatjuk azt, köszönhetően a több ezer elfogadóhelynek. Az új szolgáltatás tavaly októberben rajtolt el Amerika szerte az iOS 8.1-gyes rendszer megjelenésével karöltve. Az eddigi beszámolók alapján sikeres volt az Apple szolgáltatása, azonban érdemes lesz megnézni a későbbiek folyamán a felméréseket, hiszen minden bizonnyal nagyobb szerepet játszott az amerikaiaknál az Apple Pay az év végi ünnepek alkalmából.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Carlo - 2015.01.05. 20:38

    Vasárnap voltam az egyik apple storeban venni egy 12w töltőt a plushoz. Akkor megkérdeztem, mikor lehet már az apple payt használni és azt mondta a nő, hogy a tescokban már tesztelés alatt van. Szóval az angliaiak lassan örülhetnek. Ezt csak mint érdekesség osztottam meg

  2. Sagara - 2015.01.06. 11:39

    Külön kiváncsi leszek más Európai országokban mikor lesz elérhető.

  3. Rogers - 2015.01.07. 18:29

    Ha Angliában tesztelik es menni fog pár hónap és itt is menni fog tuti. Emlékezzetek hogy automata kassza is pár hónap volt.

Szólj hozzá Te is!