Stickered – újabb alkalmazás Facebooktól

HusztiD 2014.12.23. 15:58 Apple, Egyéb, Programok 0 db 271

stickeredmessenger2

Már több tucatszor számoltunk be a Facebook körüli eseményekről. Még áprilisban kiderült, hogy ingyenes hanghívás funkciót kap az alkalmazás, majd rá nem sokkal azt is megtudhattuk, hogy törlik a Poke és Camera különálló programokat az App Store-ból. Július végén megjelent az iPadre szánt Messenger, ami után bejelentették egy frissítés alkalmával, hogy ezentúl csak a Messenger segítségével küldhetünk üzeneteket az ismerőseink számára.

Az Androidos társadalom számára már nem teljesen idegen az új alkalmazás, ugyanis ezelőtt pár nappal jelent meg a Google Play berkein belül a Stickered. Most, azalatt a pár nap elteltével tiszteletét tette iOS-re is, hogy még több ember számára legyen elérhető az új közösségi applikáció. A program lényege, hogy a képeinkhez különféle, a Messenger programból már jól ismert stickereket adhatunk, hogy minél ötletesebb és poénosabb képeket csinálhassunk általa, melyeket később megosztunk az ismerőseink számára. Mint minden Facebook program, ez is ingyenesen tölthető le az App Store-ból, működéséhez pedig iOS 8-at futtató eszközre lesz szükségünk.

Stickered for Messenger (AppStore Link) Stickered for Messenger
Fejlesztő: Facebook, Inc.

Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!