Dr. Dre lett 2014 legjobban kereső zenésze

HusztiD 2014.12.20. 13:56 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 346

11350-4133-BowaZW8IYAAkeRcjpg-large-l

Ahogyan azt már megszokhattuk, minden évben készülnek különféle toplisták a nagyobb magazinok között, ahol érdekesebbnél érdekesebb rangsorolást készítenek. Ezúttal a Forbes jelentkezett még a hét elején a legújabb cikkével, melyből kiderült, hogy kik voltak azok a zenészek az idei évben, akik a legtöbbet kerestek. Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy ki lett az első helyezettje a listának, hiszen a cím már mindent leleplezett: Dr. Dre aratott.

Vágjunk rögtön a dolgok közepébe: a zenész idén 620 millió dollárt keresett, amely magyar forintba átszámolva megközelíti a 160 milliárd forintot. Egészen hihetetlenül hangzik, de igaz. Természetesen nagy szerepe volt a májusi Apple – Beats akvizíciójának a dologban, hiszen azáltal tett szert az évi jövedelmének a jelentős részére. Érdemes megjegyezni, hogy Dre új rekordot állított fel idén, hiszen jelenleg ő minden idők legjobban kereső zenésze. Ezzel pedig olyan hírességeket előzött meg mint Michael Jackson és Elvis Presley. Jövőre már vélhetően nem ő fogja birtokolni az első helyet, hiszen mostantól csak egy jól kereső Apple alkalmazott, akinek az éves bére ennek a töredéke lesz.

A lista második helyére Beyoncé került, aki csupán 115 millió dollárt keresett idén. Őt követi a The Eagles formáció 100 millióval, majd Bon Jovi 82-vel és Bruce Springsteen, aki 81 millió dollárt keresett idén. Érdemes megjegyezni, hogy a top 10-es listán csupán két harminc év alatti név kapott helyet: Justin Bieber 80 millióval és a One Direction csapata 75 milliónyi zöldhasú dollárral.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. jani_ka - 2014.12.20. 16:15

    Csak már épüljön be az iPhone-ba:))

  2. Sagara - 2014.12.21. 00:27

    Jo lenne ha kidobnának valamit mar egy új Apple & Dr.Dre fülest!
    Nem rég vettem egy Tour V2 fülest, es iszonyat hogy mennyit valtozott az elsőhöz képest. Sokkal rugalmasabb masszívabb, nem műanyag érzést add, es persze a basszus az valami elképesztő! Szinte sír a fülem az örömtől!
    Legalább valami ilyet dobhatnának mar, mert az EarPods helyett…

  3. iGnoom1548 - 2014.12.21. 06:27

    Nekem regi Studio fulesem van de eszméletlen jo:) Dre rászolgált a pénzre, sok olyan dolgon ment at amin mas nem.

  4. Kamo - 2014.12.21. 09:31

    …és Blamázs Pali hányadik?

Szólj hozzá Te is!