Leállították az online store-t az oroszoknál

Skarp 2014.12.17. 12:10 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 295

oroszstore_closed_kiemelt

Miközben az egyre fokozódó orosz pénzügyi válság kapcsán kialakuló pánikot próbálja megfékezni a Putyin-adminisztráció, s a jegybank hatalmas alapkamatemeléssel próbálja megakadályozni a tőke kimenekítését az országból a rubel árfolyama továbbra is óriási – majd 20 százalékos – kilengésekkel hullámzik. Míg 2014 elején még 32 rubel ért egy dollárt, ez múlt héten 54 és 77 között ingadozott folyamatosan. Még az átmeneti megoldásnak szánt, 6,5 százalékos jegybanki alapkamat-emelés után is drámai 19 százalékos visszaesést produkált az orosz pénznem.

Valószínűleg burkoltan erre válaszul az Apple leállította az online boltot, az Apple szóvivője, Alan Hely a Bloombergnek pedig úgy nyilatkozott, csak az árak felülvizsgálata miatt történik mindez. Ez már az Apple második oroszországi intézkedése a hónapok óta tartó és mélyülő orosz válság kapcsán – novemberben 25 százalékkal emelte az iPhone 6 árát a gyenge rubel okán. Az orosz online store egyébként 2013 júniusában nyílt meg, azóta is az egyetlen direkt Apple eladói felületként üzemelve, ugyanis fizikai boltjai egyelőre nincsenek az országban. A jelenlegi válság miatt valószínű, hogy egyhamar nem is lesznek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Joci - 2014.12.17. 18:55

    Majd vesznek szürke importból, ahogy a megjelenés után majdnem egyből mi is :-)
    Vagy rendelnek netes áruházból….
    De azért az nagyon durva, hogy megpróbálják bedönteni az országukat…

  2. uniu - 2014.12.18. 08:08

    Most már nem sima konteós képzelődés, amikor valaki azt állítja, hogy a pénzvilág meg tud folytani cégeket, országokat…

Szólj hozzá Te is!