Elfogytak a felperesek-sértettek az iPod-perben

Skarp 2014.12.09. 15:36 Apple, iPod, Kiemelt hírek 0 db 161

ipodper_kiemelt

Szokatlan fordulat állt be az épphogy csak elrajtolt csoportos perben. A milliárd dolláros kártérítési kereset kapcsán a szövetségi bíró úgy döntött, hogy a per folytatódhat, annak ellenére, hogy az utolsó megmaradt felperest is kizárták. Yvonne Gonzalez Rogers, Oakland kerületi szövetségi bírója meg is dorgálta az utolsó érintett Marianna Rosent és ügyvédeit, akik nem voltak képesek elegendő információt biztosítani a Rosen által vásárolt iPodról, így az Apple ügyvédeinek sikerült bebizonyítania a bírónak, hogy a hölgy készüléke nem képezte a per tárgyát.

Rogers bírónő ennek ellenére elutasította az Apple perlezárási kérelmét, amiben arra hivatkoztak, már túl késő új sértetteket találni. Egyben fel is szólította az ügyészeket, hogy találjanak új sértetteket. A felek számításai alapján mintegy 8 millió ember lehet érintett az iPod-iTunes-DRM botrányban. A pert indító ügyészek szerint az Apple azzal, hogy másolásvédelemmel, DRM-mel látta el a letölthető fájlokat, illetve azzal, hogy nem engedélyezte a máshol vásárolt fájlok iPod-ra töltését, súlyos pénzekkel károsította meg felhasználóit, összesen körülbelül 350 millió dollárral, ami a háromszorosára is hízhat, ha a bíró úgy találja, hogy megsértették a szövetségi trösztellenes törvényeket.

Bár a sértettek ügyvédei a teljes, 8 milliós sértetti kört képviselik, a csoportos perekkel kapcsolatos szabályozások kimondják, hogy legalább egy embert konkrétan meg kell nevezni, aki közvetlen károsultja az ügynek. Marianna Rosen korábban azt állította, hogy számos iPod-ot vásárolt az időszakban, azonban az Apple ügyvédei nyilvántartások alapján bebizonyították, hogy az eszközök egy része nem az érintett szoftvert futtatja, a többit pedig a per által érintett időszakon kívül vette (tehát nem 2006 szeptembere és 2009 márciusa között).

Múlt héten Rosen és ügyvédei azt állították, hogy a hölgy további két iPod-ot vásárolt 2008-ban, az Apple ügyvédei azonban a cég nyilvántartása alapján megtalálták, hogy az eszközökért Rosen férjének jogi cége nevére kiállított hitelkártyával fizettek, tehát jogilag nem ő volt a vásárló. Rogers ezek után határozott úgy, hogy Rosen vásárlásai nem megfelelőek a teljes sértetti kör reprezentálására. A bírónő jól láthatóan ideges volt, hogy érdemi munka helyett eljárásrendi dolgokkal kell foglalkoznia, mivel korábban már két másik sértett is elégtelennek bizonyult a célra.

Bosszúsága ellenére is a per folytatása mellett döntött, mivel ahogy fogalmazott “kötelességének érzi a távollevő több millió sértett érdekeinek védelmét” így továbbengedi a pert a további sértettek azonosításáig. Ez várhatóan nem fog sokáig tartani, mivel a sértettek ügyvédje Bonny Sweeney arról számolt be, hogy miután a per bekerült az újságokról, az irodáját elözönlötték a vállalkozó szellemű emberek levelei. A bíró a jelöltek listájának átadására szólította fel Sweeneyt, így az Apple ügyvédei is megvizsgálhatják, hogy azok a per hatálya alá esnek-e.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!