Az iPhone felhasználók egytizede ruházhat be az Apple Watchra

HusztiD 2014.12.02. 15:29 Apple, Egyéb 0 db 189

A MacRumorson megjelent egy eléggé érdekfeszítő felmérés, amelyből nagyjából kiderül, hogy milyen arányban szereznék be jelenleg az Apple felhasználói a jövőre érkező okosórát. A cím már elég sok mindent elárult, azonban érdemes megjegyezni, hogy az UBS kérdőívei alapján nagyjából ez állapítható meg. Összesen 4 országban kérdezősködtek és magyarán mondva, egytől ötig rangsorolták a kategóriákat. A kérdés az volt, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban tervezik-e az Apple Watch beszerzését.

apple_watch_ubs

Mint az alábbi táblázaton látszik, Kínában eléggé pozitívan állnak az Apple Watch-hoz. Kínában 171 ember válaszolta, hogy beszerzi, 342 azt, hogy valószínűleg, 280 még nem döntötte el, 112 még nem biztos a dolgában és a maradék 95 válaszolta azt, hogy nem. Fölösleges tovább bontani ezt országonként, hiszen a táblázatból minden jól levehető. Inkább vizsgáljuk meg az összesített eredményeket, hiszen az már egy fokkal érdekesebb. Sajnos nagyon kevés, összesen csak 4001 embert kérdeztek meg az Apple Watch-csal kapcsolatosan. Mint az elmondható ebből a kisebb felmérésből, az emberek 10%-a fogja biztosan beszerezni jelenlegi állás szerint az órát. További 15% gondolja úgy, hogy valószínűleg beruház majd az újoncra és valamivel több, mint 20% még nem döntötte el. A megkérdezettek több mint a fele vélhetően nem fogja megvásárolni, azonban a legújabb kérdőívek alapján biztatásra ad okot az Apple Watch, hiszen az emberek negyede pozitívan áll a dolgokhoz. A rövidke felmérésből az is kiderült, hogy az UBS elemzői szerint a megjelenést követő 9-12 hónap alatt körülbelül 24 millió almás óra fogyhat el világszerte.

Egyelőre nehéz megjósolni az Apple Watch sorsát. Vélhetően egy újabb siker termékkel rukkol elő Tim és csapata, viszont hogy mennyi fog belőle fogyni, az egyelőre kérdéses. Mindenesetre érdemes lesz kivárni a következő 2-3 évet, ugyanis ha évente kiadnak egy újabb órát, a telefonokhoz és a tabletekhez hűen, amely sokkal kiforrottabb, akkor vélhetően nagyobb lesz rá a kereslet is – természetesen addig, amíg nem telítődik be a piac, mint a tabletek terén.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!