Új irodát nyitott az Apple Svédországban, Lundban

HusztiD 2014.11.26. 12:11 Apple, Egyéb 0 db 151

Dai Sugano

November elején már beszámoltunk, hogy az Apple felvásárolta a Union Bay Networks-öt. Ugyan sokat nem tudhattunk meg a részletekről, de mint tudott, az almások folyamatosan vásárolnak fel kisebb vállalatokat, hogy azok tapasztalatai által tovább fejlesszék a saját szolgáltatásaikat. Most is valami hasonló történt a Rapidus beszámolója alapján.

Az új iroda Lundban, Svédország déli részén nyílt meg az értesülések szerint. Az ingatlan tulajdonosa, Anna Stenkil megerősítette, hogy az Apple pár héttel ezelőtt beköltözött, azonban többet nem mondhat a témával kapcsolatosan. Ennek kapcsán már megindultak a találgatások, hiszen a közelben található meg az AlgoTrim, amit 2013-ban, és a Polar Rose, amelyet 2010-ben vásárolt fel a kaliforniai vállalat. A hírek szerint körülbelül 10 ember számára ad majd munkát az új iroda, azonban eddig nem tudni, hogy milyen fejlesztések, vagy munkálatok fognak ott folyni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!