71 millió iPhone találhat gazdára a Karácsonyi időszakban

HusztiD 2014.11.24. 16:45 Apple, iPhone 0 db 351

Bizonyára sokatok számára ismerősen cseng a Ming-Chi Kuo név, hiszen ő a KGI elemzője, aki a általában a legpontosabb jóslásokat teszi meg időszakonként. Év elején még megjósolta, hogy mit várhatunk idén az Apple-től, amelynek nagy része be is vált, azonban most egy újabb kimutatással állt elő, amely az idei év utolsó negyedévét vizsgálta meg.

Mint a címből már kiderült, az utolsó három hónapban rekordmennyiségű telefont adhat el az Apple, hiszen Ming szerint összesen 71 millió telefon talál gazdára. Le is bontotta nekünk, hogy szerinte hogyan alakulnak majd: iPhone 6-ból 41 millió, 6 Plusból 15, 5S-ből majdnem 9, 5C-ből 4 és 4S-ből csupán valamivel több, mint másfélmillió fog gazdára találni. Ha ezek helyesek, akkor szám szerint 71.5 millió telefont adhat el a kaliforniai vállalat, amely a tavalyi 51 milliós darabhoz képest 40%-kal haladja meg azt.

kgi-iphone-2014

Ha pedig a következő év első három hónapjáról ejtünk szót, akkor ott 30.9%-os csökkenést saccolt a mostani, azaz a Karácsonyi időszakhoz képest. Ming szerint ekkorra már kettő az egy arányban fogyhat az iPhone 6 és 6 Plus készülék. Viszont erre az időszakra több 5C és 4S eladást jósol az elemző az előző hónapokhoz képest.

Hogy ezekből mi fog beteljesülni, az egyelőre még nagyon kérdéses. Mindenesetre már izgatottan várjuk január második felét, ugyanis valamikor ekkor fogja hivatalosan is bejelenteni az Apple a 2015 Q1 pénzügyi negyedéves jelentéseit.

Szerintetek mennyire meredek a 71 millió telefon? Ennél többet, vagy kevesebbet adhatnak el decemberrel bezáróan?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!