Népszerű volt az Apple Pay az első hetekben

HusztiD 2014.11.19. 13:05 Apple, Egyéb 1 db 236

Lassacskán 4 hét telt el azóta, hogy az Apple bevezette az egyik legújabb szolgáltatását, az Apple Pay-t az iOS 8.1-es verziójának a megjelenésével. Az almások újdonságát még a szeptemberi iPhone 6 event-en mutatták be, ahol kiderült, hogy egyelőre csak Amerika szerte lesz igénybe vehető, ugyanakkor ott is csak korlátozottan, mivel nagyon kevés bolt támogatja egyelőre. Ezalatt a pár hét alatt viszonylag nagy népszerűségnek örvendett a szolgáltatás.

A McDonald’s elsőként alkalmazta az Apple Pay-t az Egyesült Államokban és több, mint 14 ezer üzletükben fizethetnek az almás telefonok által az emberek. Náluk volt a legfényesebb a helyzet, hiszen az adott időszakban 50%-át tette ki az Apple Pay tranzakciók száma a bankkártyással szemben. A Walgreens üzletláncoknál is debütált az új szolgáltatás, náluk 8 ezer boltban lehet tranzakciót végrehajtani az új iPhone-okkal. Itt szintén fényes volt a helyzet, ugyanis megduplázódott a tranzakciók száma. Október 20 és november 6-a között a Whole Foods-nál 150 ezer tranzakciót könyveltek el az Apple Pay által. Több boltok alapján, mint például a Toys R Us, akik Amerika szerte 870 boltban alkalmazzák az almások eljárását, az ő visszajelzésük alapján, az emberek számára még nagyon új ez a szolgáltatás, ezáltal nagyon kevesen veszik igénybe.

Mint kiderült, ez alatt az idő alatt az emberek leginkább olcsóbb termékek, legtöbben élelmiszerek vásárlására használták az Apple Pay-t, mintsem hogy egy drágább terméket vásároljanak általa. Igaz, nem nagy részesedést tett ki magának az Apple Pay, de ha azt nézzük, hogy még most kezd terjedni, ugyanakkor nem mászkál az utcán annyi ember iPhone 6 és 6 Plus-szal mint bankkártyával, annak ellenére talán nem ad csüggedésre okot. Egy-két év múlva lesz érdemes visszatekinteni, mikorra már kijönnek az egy-két generációval újabb telefonok, hiszen addigra több ember számára lesz elérhető a szolgáltatás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Baro Marci - 2014.11.20. 00:41

    Magyarorszagon kb akorul fogjak bevezetni. A mcdonaldsokban..

Szólj hozzá Te is!