Már a Nokia is az Apple-t másolja

HusztiD 2014.11.19. 10:16 Apple, Egyéb, iPad 5 hozzászólás 890

nokia-n1-main

Nagyon úgy tűnik, hogy manapság már mindenki az Apple-t próbálja másolni. Az eddigi talán legsikeresebb ilyen vállalat a Xiaomi volt, akik szinte egy az egyben lemásolták az Apple termékeit és reklámjait. Nem olyan régen pedig kiderült, hogy a Nokia hamarosan bemutatja az új tabletjét, amely szakít a Lumia hagyományaival. A bemutatkozás után kiderült, hogy a Nokia is beállt a sorba és méltó vetélytársa lehetne a Xiaomi féle Mi Pad-nek, hiszen mind a kettő kísértetíesen hasonlít az iPad Mini-re.

Hogy ne csak erről beszéljünk, ejtsünk szót magáról a készülékről is. A Nokia N1 négy darab 2.4 GHz-en ketyegő Intel Atom Z3580 processzorral érkezik majd, melyhez 2GB RAM és 32GB belső tárhely társul. A hátoldalon egy 8, míg az elülsőn egy 5 megapixeles kamera kap helyet. A kijelző felbontása megegyezik az iPad-ével, így 2048×1536-os megjelenítésre lesz képes. A hivatalos információk szerint az N1 tablet csak jövő februárban fog megjelenni, az első krörs országok között pedig Kína, Oroszország és néhány EU-s tagállam kap helyet. A készülék kezdőára 249 dollár lesz, ami az iPad Mini 2-höz viszonyítva 50, a legújabbhoz összevetve pedig 150 dollárral lesz olcsóbb.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Kuku - 2014.11.19. 14:45

    Maradok az ipad airnèl

  2. Zsom-bika - 2014.11.19. 16:54

    Ez úgy néz ki mint egy ipad mini és egy i5c keveréke

  3. Baro Marci - 2014.11.20. 00:43

    Jeezus, hat ezt egy az egyben lekopiztak :D

  4. Soma - 2014.11.20. 17:47

    Óóó már a turmix gyárak is az apple-t másolják :D

  5. Gergő - 2014.11.22. 13:41

    Ez tiszta air 2 kopi

Szólj hozzá Te is!