Fitbit féle ébresztési funkcióval érkezik az Apple Watch

HusztiD 2014.11.04. 15:22 Apple, Egyéb 11 hozzászólás 559

watch

A múlthét folyamán már beszámoltunk, hogy Jony Ive, az Apple fődizájnere átvette az SFMOMA díjat. Ennek kapcsán szót ejtett pár dologról, így kiderült, hogy nagy kihívás volt számára megtervezni az Apple okosórájának a küllemét illetve magát, a kezelőfelületet.  Most viszont újabb információk láttak napvilágot a jövőre megjelenő almás okosóráról.

A Re/code-nak lehetősége volt faggatni kicsit a dizájnert, aki további újdonságokat szellőztetett a készülékről. A kérdés az óra ébresztési funkciójáról szólt, ahol Jony lelkesen beszélt a funkcióról. Kiderült, hogy Fitbit szerű ébresztési jelzéssel fog rendelkezni az Apple Watch, ami annyit takar, hogy ahelyett, hogy zajosan ébreszt, rezgésekkel jelez annak a viselőjének hogy ideje felkelni. Ez azért is jó, mert ezáltal nem kelt fel fölöslegesen másokat reggel, csupán annak a viselőjét.

Az Apple Watch megjelenése egyelőre nem tudott, de a hivatalos információk alapján valamikor, a 2015-ös év első negyedévében kerül majd a boltok polcaira.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Veto - 2014.11.04. 15:48

    Hát ez érdekes…elvileg az óra 24h-t sem bír. Azaz éjszaka jobban jár a tulaj, ha töltőn hagyja a kütyüt.
    Akkor meg kinek küldözgeti az Apple Watch a gyengéd impulzusokat? Az éjjeliszekrénynek??? Vagy hálózati adapterre kötött alvó embereket vizionál a fődizájner??

  2. FF.. - 2014.11.04. 15:54

    Igen,igen. Valóban elgondolkodtató.. :)

  3. Mukiens - 2014.11.04. 17:23

    Az nagyon nem tesz jót az akksinak ha éjjel a töltőm hagyod. Este fel kell tölteni lefekvés előtt.. ébresztő be..kelés..kicsit töltőre dugod, ha kell és indul a nap. Ez mással is így megy nálam.

  4. Vélemény - 2014.11.04. 19:37

    Milyen hiteles forrásból tudjátok, hogy mennyit bír az óra?

  5. iGnoom1548 - 2014.11.04. 19:53

    Mukiens akkor rajtad kívül mindenki “hulye” :D

  6. kukac - 2014.11.04. 21:34

    @Vélemény, mondd neked valamit az a név, hogy Tim Cook? Na, tőle.

  7. Marcell - 2014.11.04. 22:10

    Na igen…éjszaka töltőn van. De mit mondott erre Tim Cook??? (Idézem):”az ébresztés funkciót csak akkor használhatjuk, csak ha esténként a töltőről egy másik órát is le tudunk pattintani.”:”) vagyis kettőt kell venni:))

  8. Medvegyev - 2014.11.04. 23:33

    Es mikor rakom toltore? Ha csak egy napot bir, akkor csak este vagy csak napkozben lehet a kezemen.

  9. aggressor - 2014.11.05. 00:04

    szerintem vegyetek egy rolexet azzal jobban jártok

  10. The Count - 2014.11.06. 19:28

    Szerintem is! A rezgést kb 1970-ben már a Poljot katonai és a Slava ébresztős órák is tudták. Micsoda találmány…

  11. Baro Marci - 2014.11.08. 02:31

    Valoszinuleg egy bumszli oraval a kezemen fogok aludni. Foleg a nok.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.