AirDrop féle iOS-Android megoldáson dolgozik a Google

HusztiD 2014.11.03. 15:24 Apple, Egyéb, iOS 2 hozzászólás 412

Screen Shot 2014-11-02 at 4.40.49 PM

Régóta okoz problémát egyes felhasználók körében az a hiány, hogy iOS és Android készülékek között nem tudnak fájlt megosztani. Ha valaki valamilyen kontentot szeretne küldeni iOS-en, akkor azt csak az AirDrop segítségével tudja, Androiddal pedig lehetetlen.

Úgy tűnik, hogy a Google most ennek a kiküszöbölésén dolgozik, ugyanis szeretnék, ha iOS és Android között is létrejönne a fájlmegosztás. A Copresence szolgáltatás fejlesztésével megvalósítható mindez, hiszen támogatja a keresztplatformos adatkapcsolatot. Az információk szerint ennek segítségével a készülékek egymás között megoszthatják Bluetooth illetve WiFi kapcsolaton keresztül a tartózkodási helyeket, illetve tényleges adatcserét is hajthatnak végre, mint például a képek küldése és fogadása egyik platformról a másikra. Hogy ez pontosan mikor valósul meg, arról egyelőre konkrétat nem tudni, viszont az AndroidPolice szerint az elkövetkezendő hetekben már elérhető lesz a Google új szolgáltatása.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Baro Marci - 2014.11.04. 03:35

    Egyetlen dolog, amit kuldeni lenne erdemes az a csengohang, de azt meg kurvara nem lehet.

  2. IPhone - 2014.11.04. 09:15

    Az azért tedd hozza csak neked!

Szólj hozzá Te is!