Vége a termonukleáris háborúnak

Skarp 2014.10.31. 16:05 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 14 hozzászólás 1 757

apple_samsung_android_kiemelt

Miután évekig nem sikerült igazán kínos helyzetbe hoznia a Samsungot a jogi csatározások során, az Apple más eszközökhöz nyúlt, hogy a saját malmára hajtsa a vizet a mobilgyártók “termonukleáris háborújában”. Ne legyenek kétségeink, nem csak a Xiaomi miatt tart ott a Samsung ahol és nem miattuk annyira hajszálvékonyak a haszonkulcsok a telefonokon, mint bármelyik másik Android vagy WP licenszgyártónál. Bár az Apple kritikusai hajlamosak a Samsung hullámvölgyét kizárólag a Xiaomi előretérésének számlájára írni, a helyzet ennél bonyolultabb.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Samsung 74 százalékos profitvisszaesésről számolt be a mobildivízión belül a harmadik negyedévben.  Ez a zuhanás azonban nem a nagy mennyiségben gyártott, kedvező árú telefonok és tabletek megzuhanása, hanem a felsőkategóriás, Galaxy S és Note szériás, közvetlenül az iPhone-nal vetélkedő szériák iránti kereslet megcsappanása miatt következett be. Jól látható, hogy bár az eladott készülékek száma jelentősen nőtt, a kereslet inkább a közép- és alsó kategória felé mutat, amiken nagyon keveset keresnek a koreaiak. A Samsung jelenleg kétfrontos háborúba került, alulról a Xiaomi, felülről az Apple fenyegeti pozícióit, ami jól meg is látszik a katasztrofális eredményeken.

Az Apple részére még mindig nem fizették ki a majdnem 1 milliárdos tartozásukat, amit még 2012-ben szabtak ki, szabadalmi jogsértések okán. Ezt csak azért említjük meg, hogy az IM-részleg tavalyi évhez képest 4,7 milliárd dolláros esése kicsit kontextusba kerüljön. Az infokommunikációs divízió méretében megfelel az Apple egészének. A visszaesés oka azonban nem rejtély. Bár nyilván a kínai olcsó készülékek beáramlása is rosszat tett, a fő ok más. Saját maguk is elismerik az earnings releaseben, hogy az eladásokat az alsó és középkategóriás készülékek dominálták. A profit azért esett vissza, mert miközben az átlagos eladási árak leestek, a high-end telefonjaik előállítási költségei jelentősek megnőttek, a haszonkulcsok így minimálisra vékonyodtak.

Míg az IDC statisztikái alapján a teljes eladások tekintetében csak 8,2 százalékos a visszaesés, Ben Bajarin elemző rávilágított, hogy a prémium szegmensben majdnem felére estek vissza az eladások, ami igen komoly dolog, ha figyelembe vesszük, hogy ez hagyományosan a Samsung eladásainak harmadát adja. Ennek következményeképpen történhetett meg, hogy a mobildivízió az Apple 11,2 milliárdos bevételének mindössze tizedét, 1,66 milliárd dollárt tudta csak a negyedéves jelentésbe tenni. Ebben pedig az Apple-nek fontos szerepe volt.

Smartphone Wars – Cupertino visszavág

Egyrészről ehhez kellett egy nagyobb kijelzős telefon, 64 bites processzorral és a piacvezető GPU-val. Kellettek hozzá olyan megkülönböztető jegyek, mint a Touch ID, az Apple Pay, vagy akár a Continuity funkcók, amik összekötik a Mac-ekkel, iPad-ekkel és a nem sokára érkező Apple Watch-csal. Ezek mind a terv részei voltak, ami a Galaxy S és Note nevű pénznyomtató gépek kikapcsolásására szövődött. A Samsung mindig is nagymennyiségben gyártotta telefonjait az Apple-höz képest, azonban azok profitabilitása csak azután kezdett élesen nőni, hogy 2010-ben elkezdtek a Samsung-ok kísértetiesen hasonlítani az Apple iPhone-jaira. Az iPad esetében is megpróbálkoztak hasonlóval, ott azonban a siker kevésbé volt látható.

Az Apple még igazi mélypontján is jóval több profitot volt képes termelni, mint a Samsung, mivel az a többi Android-licenszelő gyártóhoz hasonlóan nagyon küszködött készülékei profitábilissá tételével. A siker kulcsai a Galaxy Note széria tablet-telefon hibridjei, a phabletek voltak, amelyek bár tabletszerű featúrákkal rendelkeztek, okostelefonként árulták őket, telkós hűségszerződésekkel. Az iPad-del ellentétben, ami jellemzően az iPhone árának kétharmadába kerül, a Samsung a Note-ot árban a Galaxy S fölé pozicionálta. A tavalyi S4 gyengébb anyagminősége ellenére is vetekedett az 5S fogyasztói árával, a Note 3 ráadásul még 100 dollárral drágábbnak is bizonyult.

A Samsung azonban nyilvánvaló okokból nem mindig kapja meg a teljes vételárat telefonjaiért, ráadásul az átlagos eladási árnak és a profitnak az sem tett jót, hogy sokszor a telefonokhoz ingyen tableteket adtak, hogy a keresletet megnöveljék. A Galaxy S és Note készülékek profitjai vitték a hátukon a teljes IM-divíziót ráadásul a teljes Samsung Electronics bevételeinek nagy részét is ezek hozták. 2014 elején a prémium telefonok eladásai hozták be az SE teljes profitjának 70 (!) százalékát. Az elemzők gyakran tartották aggodalmasnak, hogy az Apple bevételeinek több mint felét az iPhone-ból szerzi, amiatt azonban senki nem emelte fel a szavát, hogy a Samsungnál ez az szám még magasabb és hogy ez milyen hatással lehet a cégre negatív fordulat esetén. Mivel sem a cég, sem az elemzők nem emelték ki a prémiumkészülékek arányát, s csak az eladási számokra és piaci részesedésre koncentráltak, a bajt senki nem vette észre időben.

Az Apple annak ellenére tudott kétszer annyi profitra szert tenni, mint koreai ősellensége, hogy az kétszer annyi telefont adott és ad el, ráadásul Cupertino kizárólag csak 400 dollár fölötti árú high-end telefonokat forgalmaz. Ezeket a bevételeket az Apple szoftverfejlesztésre, alkalmazásfejlesztésre és mindenféle egyébre fordíthatta, míg a Samsung gyakorlatilag leemelte a polcról a Qualcomm processzorokat és a Google szoftvereit, függővé téve magát ezektől a cégektől. Amint az Apple phablet érkezésének első hírei szárnyra kaptak, a Galaxy S és Note telefonok eladási stagnálni kezdtek. Hasonló a helyzet az összes Android-gyártónál, egyedül az LG számolt be profitabilitás-növekedésről, aminek az oka, hogy mindenhol az eladási számokra és a piaci részesedésre koncentrál a stratégia. Az Apple igen sokszor tette nagyon világossá, az ő céljuk nem a piaci vezetés megszerzése, hanem a profitábilis működés, amit jó termékek piacra dobásával érhetnek el. Olyanokkal, amiket az emberek meg is akarnak venni.

A sírásó szerepében a Google

A Google verte be az utolsó szöget a Samsung koporsójába. Ahogy arról már mi is írtunk, a Google és a Samsung között komoly ellentét feszül, ami annak tudható be, hogy a Google az ellenfeleknek is ugyanazt a szoftvert adja, eközben nem engedi meg, hogy fontos változtatásokat eszközöljenek a koreaiak a rendszeren, mert az nyilván egyben limitálná a keresőóriás kontrollját a platform fölött. Emiatt lehet egyre többször hallani a Tizen nevét, amivel a Samsung kiváltaná az Androidot. A Windows Phone felé fordulás nem lehet megoldás, mivel akkor a helyzet ugyanaz lenne, csak az hűbérúr változna.

A probléma ezzel az, hogy saját platformmal mindent elölről kellene kezdeniük, a költségek pedig óriásira rúgnának. A Microsoft és a Google más piacokon szerzett hatalmas bevételeivel finanszírozta saját platformja kiépítését, a Samsungnál azonban – mint tudjuk – a bevételek nagy része a mobilos eladásokból származik, ennek pedig mostantól búcsút mondhatnak. Az Android példája is megmutatja, hogy saját platform kiépítése, még ha csak Android fork is, kockázatos és rendkívül erőforrásigényes húzás. Bármerre is indul most a koreai óriás, a helyzet mindenfelé reménytelennek tűnik a profit visszaszerzésére.

Van-e kiút?

Miután a szaksajtó évekig próbálta megmagyarázni az összefüggést az eladott telefonok száma, a piaci részesedés és a profitábilis működés között illetve azt, hogy az Apple profitjai lassan elkopnak a Windows és Android licenszelők megjelenésével, sokan még mindig nem értik mi is történik. A The Verge például a Samsung jelenlegi problémáira a “jobban dizájnolt telefonokból álló portfóliót” javasolt. A Samsung nem az első cég, amely elvesztette profitját és a kemény konkurenciaharcban nem igazán sikerült azt visszaszereznie. A Blackberry, a Nokia és a HTC is keményen dolgozott a vevők visszacsalogatásán, “jobban dizájnolt telefonokkal”, sikertelenül.

Az óriási kontraszt Szöul és Cupertino eredményei a negyedik negyedévben csak tovább fog nőni, mert azon már nagyon meg fognak látszani az új készülékek megjelenései és különben is, az szokott az Apple hagyományosan erős negyedéve lenni. Ezen nem fog változtatni számot tevő mértékben a közvetlenül ellenük küldött Note 4 érkezése sem. A Samsung lassan elveszti pozícióját, mint az egyértelmű alternatíva az Apple-lel szemben. A Xiaomi még szemérmetlenebbül másolja az Apple-t mint a Samsung, miközben a Google a HTC-vel, az Asus-szal, az LG-vel és a Motorolával lép partnerkapcsolatra az 5.0 Lollipop-ot futtató Nexus készülékek piacra dobása érdekében.

A domináns Samsung nélkül a Google egyre inkább az Amazonhoz hasonló partnerekkel fogja magát egy társaságban találni, akik úgy hasznosítják a platformot, hogy nem kell a Google iránymutatását, megkötéseit elfogadniuk. Ez mindenképpen jót tesz az innovációnak, azonban a Google is elveszítheti ezzel mobilos profitjai nagy részét. A platform a Samsung megzuhanásával nem csak legfontosabb licenszelőjét, de legnagyobb hirdetőjét is elvesztette, a sors iróniájaként pont azért, mert annak idején a koreaiak az Androidot választották. Ha azt vesszük, hogy szerzői jogi vitában állnak az Oracle-lel, túladtak a Motorolán és az Android alapítója Andy Rubin is otthagyta a projektet, az Android létezésének legnagyobb krízisére számíthat 2015-ben.

Hogy a Samsung sorsa mi lesz? Jobb nem is belemenni, de mi puha földetérést kívánunk nekik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

14 hozzászólás

  1. iFan - 2014.10.31. 17:35

    Érdekes cikk, de azért én még nem temetném el ilyen könnyen a Samut.

  2. csab2 - 2014.10.31. 17:49

    A Samsung ott van ahol megérdemli. A sok egyforma ótvar telefonjával együtt.

  3. The Count - 2014.10.31. 20:25

    Ne megint egy értelmes hozzászólás. Azét kiváncsi lennék majd ezek milyen pofát vágnak ahhoz, ha a kedvenc Samsung tv-jük bedöglik és nem lesz szervíz hozzá.
    Vagy esetleg említhetném a HDD piacot is.
    Szánalom…

  4. Sanyi - 2014.10.31. 20:56

    Az iPhone csak a rendszere miatt az egyik legjobb telefon!

  5. Krisz - 2014.10.31. 21:27

    Aki samsung termeket hasznal az meg is erdemli a tv-toll einyoig!!!!kuka mind!
    Lg tv,stb

  6. Z - 2014.10.31. 23:11

    Hát azért ez a cikk, elég erősen ferdít szerintem. Az odáig OK, hogy a Google tulajdonolja az Android inc-t, de az Android rendszer nyílt forráskódú, ezért nem nagyon értem, mit gátolhatnának a Google “megkötései”? A Google fejlesztése révén lett átdolgozva a rendszer olyanná, hogy egyáltalán működőképes legyen és az jó legyen. Nem értem min, de főleg miért kellene ezen változtatni?
    A másik dolog, hogy a Samsung nem csak mobilokat, de TV-ket, merevlemezeket, SSD-ket, memória modulokat és még egy rakás dolgot és alkatrészt gyárt. Szóval az, hogy ők eltűnjenek a süllyesztőben, legfeljebb az Apple álma lehet. Különösen, hogy az Apple készülékeihez is nagyrészt ők gyártják az alkatrészeket és gyanítom, hogy a fejlesztéseket is ők végzik, nem aprópénzért. Ehhez képest az, hogy veszítenek a mobil piaci részesedéseikből szerintem elhanyagolható dolog, ráadásul szerintem ez szezonális. Amíg tart az új iPhone-ok terjesztése, addig tart. Amint az iPhone-ra vágyók megvásárolták a készülékeiket, az iPhone vásárlások száma újra a béka popója alá kerül majd. Ez két évenként megismétlődik, amikor az Apple új iPnone (családot) jelentet meg. Most annyi csak a változás, hogy a Samsung Note 4 és az iPhone 6 ill. iPhone 6 Plus indulása, jóformán pár napos eltéréssel egybe esett. Ezt leszámítva nincs sok változás, legfeljebb csak annyi, hogy az új iPhone készülékek a vártnál is jobban fogynak, ám ez időleges. Mikor már mindenhol terítették, ez a tendencia kevesebb mint a negyedére fog visszaesni, szóval nincs ezen mit csodálkozni szerintem.

  7. Bristol - 2014.11.01. 05:12

    Z. Rossz adatokat ismersz és rosszul kombinálsz. Akkor kehetne igy látni ha az indoklásaidban szereplő adatok helyesek lennének, de nem azok.

  8. Z - 2014.11.01. 11:51

    Bristol: Milyen “adatok”???? Az írásomban semmilyen adatot nem közöltem, csupán egy véleményt fogalmaztam meg.
    Ha arra gondolsz, hogy az iPhone eladások visszaesnek, az eddig még mindig így volt, ezért merészelem feltételezni, hogy most is így lesz. Persze lehet, hogy valami kisebb fajta csodának lesz a világ a tanúja és aki vett már iPhone-t az további iPhone-okat fog vásárolni magának, meg az is lehet, hogy aki nem vágyik rá az is meg fogja venni, sőt az is lehet, hogy az egész világ kizárólag iPhone-t fog ezentúl használni, csak hát egészen minimálisak erre az esélyek. :-) Tehát a legvalószínűbb, hogy január-február környékére az iPhone eladások erőteljes visszaesésére lehet számítani. Eddig még mindig így volt, szerintem most se lesz ez másképp. A Samsung előnye ott van, hogy ők a befolyó nyereségüket nem hivalkodó, ám semmire sem jó épületkomplexumok építésébe ölik, hanem a gyáraik fejlesztésébe. Aztán elmondanám még, hogy a Samsung sosem állt még a csőd szélén, az Apple viszont már kétszer is majdnem teljesen tönkrement. A Samsung “hátországa” nagyjából öt-hatszor akkora mint az almáé, ráadásul több lábon áll. Az Apple-nek csak az iPhone van ami húz, amit amúgy is bérben gyártatnak és valószínűleg bérben fejlesztetnek is szerintem. Persze ez ügyben nem tekinthetünk a kilisszák mögé, de nagy a valószínűsége.

  9. moka mi? - 2014.11.02. 04:21

    sztem ez a vita kezd szimpatia harcca fajulni haha:D a cikk arra utalhat, h bar minden gyartonak megvan a sajat felhasznaloi felulete androidra, az csak egy felulet, mint mikor az xp-re w7 skin-t huzol – attol meg nem lesz mas, h mashogy nez ki. ellenben, ha a hardware-t es a rendszert is te fejleszted, teljes kompatibilitast elvezel es a rendszer stabilitasa kerulhet fokuszba. sztem a kezdetektol ez az apple celja, nem hiaba folytatja ezt a trendet a telefoniaban is. es valljuk be, stabilitasban az osx-nek nincs parja, mint ahogy az iphone-ok sem fagynak le csak ugy altalaban soha, mig ez androidos cimboraim elmondasa alapjan a ggl rendszererol nem mondhato el.. es bar nem vagyok kepben androidos appokbol, de ketlem, h a veletlenek osszjateka volna, h a komolyabb pl zene keszito\hangszer appokat szinte csak ios-re fejlesztenek.. plusz, ha par even belul osszeolvad az ios es az osx, az osszes androidos telcso osszepisili magat, hacsak a ggl nem rittyent addig egy osx szinvonalu oprendszert. psze ez csak az en velemenyem, sztem ezentul a windows telcsoktol jobban kell tartania az apple-nek.

  10. Fecc66 - 2014.11.02. 05:37

    Te Z.

    Nagyon el vagy te varázsolva…..sokat gondolkoztál ezen mielőtt
    ezt a sületlenséget ide vetetted ???

  11. cod6 - 2014.11.02. 08:55

    Z: Lehet, hogy több lábon áll a samsung, de mindegyik sokat esett vissza.
    Ezt olvastad?
    http://ihungary.hu/2014/10/30/a-samsung-nagyot-zuhant-az-apple-sora-jol-megy/

  12. Z - 2014.11.02. 13:04

    moka mi?: Épp arról írtam, hogy az Apple valójában semmit se gyárt. Csak gyártat. Tehát a hardvert valójában nem ők fejlesztik nagy valószínűséggel. A szoftvert azt lehet. Az IOS nagy előnye a stabilitás valóban, de ez nagyrészt annak köszönhető, hogy BSD kernelt használ, illetve, hogy nem használ Java-t. Az Android kevésbé stabil, de ez a “kevésbé” egyre kevésbé lesz kevésbé. :-) Ráadásul mostmár IOS-en is kezdenek látszani ilyen-olyan működési rendellenességek. Ja és egy pillanatig se hidd, hogy az IOS nem fagy, mert de.
    Hogy Androidos appokban nem vagy képben az elsőre feltűnt annyi marhaságot írtál. Androidra nagyjából tízszer annyi appot találsz mint IOS-re,. Ráadásul IOS-re csak azok fejlesztései érhetőek el, amit az Apple jóváhagy. Mondják, hogy ez is a stabilitást szolgálja és lehet, hogy tényleg úgy is van, de az viszont biztos, hogy egy rakás alkalmazást csak azért nem lehet elérni iPhone-ra, mert az Apple ilyen vagy olyan megfontolásból nem engedélyezi. Pl. nincs egy épkézláb app, ami a bejövő és kimenő hívásokat képes lenne hangrögzíteni. De említhetném azt is, hogy bizonyos appok IOS-re fizetősek, melyek Androidra ingyenesek. A Meteora nevű alkalmazás évek óta elérhető és nagyon jól működik Androidon ingyenesen, IOS alatt azóta sincs, mert az Apple a saját meteorológiai alkalmazásait nyomatja és ha van valami ami annak erős konkurenciája lehetne,nazt egyszerűen nem engedélyezik.nSzóval épphogy pont fordítva van inkább a dolog ami a “komoly” alkalmazásokat illeti.

    Fecc66: Szerintem meg tnyitott szemmel kéne járnod, szemellenző nélkül.

    cod6: Lehet, hogy több is visszaesett, de még mindig ez a jobbik eset, mintha egyetlen lábon áll és az esik vissza. Utóbbi ugyanis végzetes lehet egy cégre, míg az előbbi nem feltétlenül. Ráadásul ez csak időkeges, plusz mivel az Apple-nek is a Samsung gyárt, így a teljes csőd szinte esélytelen szerintem.

  13. Baro Marci - 2014.11.02. 20:36

    Az applenek pont abban van az erossege, hogy nem enged barmi spam szart az appstoreba. Es hogy nem lehet szethackelni emiatt az OS-t.

    Annak sem orulok, hogy mostmar vannak telepitheto billentyuk mert az osszes egy adatgyujto szemetseg, raadasul full bugosak.

    • Z - 2014.11.03. 06:52

      Tudod nem az a baj, hogy ami szar azt nem engedik be. Hanem az, hogy ami jó, sokszor azt se, olyasmi miatt,nami “üzleti megfontolás”. Ez valójában azt jelenti, hogy konkurenciája lehet valamilyen saját IOS alkalmazásnak, vagy azt, hogy a dolog “nem találkozik a cég filozófiájával”. És sajnos ezekből van több. A Google is szűri az alkalmazásokat csak mondom. Hogy ott több a bug annak egyszerű okai vannak. Az IOS rendszerek általában lefele kompatibilisak, legalábbis évekre visszanyúlóan, míg az Androidnál ez nem feltétlen van így, pont a rendszer fejlesztéséből adódó sajátosságok miatt. Ezért lehet, hogy ami az egyik Android rendszeren teljesen jól fut, lehet, hogy egy másik verzión már nem. Viszont számszerűen még így is bőségesen ők vannak fórban.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.