Tim mesélt az iPod Classic esetéről

HusztiD 2014.10.29. 12:16 Apple, Egyéb, iPod 0 db 813

ipod-classic-four-up

Még szeptember első felében számoltunk be róla, hogy az Apple csendben eltüntette a termékpalettájáról az iPod Classic-ot. Hogy mi volt ennek a pontos oka, arról eddig csak találgatások mentek, azonban a vezérigazgató, Tim Cook állást foglalt az ügyben.

Mint ahogyan az a legtöbb szóbeszédből sejthető volt, a legfőbb ok az volt, hogy nem volt már rá nagy kereslet. Tim a Wall Street Journal-nak adott rövidre fogott interjújából kiderült, hogy a zenelejátszó bizonyos komponensei elfogytak, újakat pedig drága lett volna előállítani. Nyilvánvalóan azért került volna sokba ezeket legyártani az Apple számára, mert az utóbbi évek folyamán egyre kisebb kereslet mutatkozott az ikonikus zenelejátszóra.

Érdekesség képen, az iPod Classic volt az utolsó olyan készülék, amely még a 30 tűs Apple csatlakozóval rendelkezett. Idén szeptembertől pedig a lejátszó kaszálásával már csak az új, Lightning csatlakozós termékek érhetőek el.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!