A Mac megint nőni tudott a zsugorodó piacon is

Skarp 2014.10.20. 14:26 Apple, Kiemelt hírek, Mac 10 db 200

maceladasok_2014q4_kiemelt

Nemsokára itt a negyedéves összesítő konferenciahívás ideje, az elemzők nagy része pedig közzétette becsléseit az eladási számokkal kapcsolatosan. Összesen 33 elemző számításaiban az átlagérték 4,85 millió eladott Mac, ami azt jelenti, hogy az Apple a számítógépeladásai legutóbbi 8 és fél évben gyorsabban nőttek, mint a PC piac, ami a jó ideje zsugorodó tendencia miatt még feltűnőbbé vált. Az IDC számításai szerint az utóbbi negyedévben 8,9 százalékkal nőtt a Mac eladások száma, miközben az ipar 1,7 százalékkal ment össze.

Ezzel az IDC némileg kétségbe vonható pontosságú számítása alapján ezzel az Apple először került be a világ öt legnagyobb PC vendorjának megtisztelő társaságába. Ezzel először kerültünk abba a helyzetbe, hogy az elemzők saccait majd összehasonlíthassuk az IDC-ével. A 33-ból 21 profi, 12 amatőr elemző és átlagosan kevésbé optimisták az Apple eredményeivel kapcsolatban, mint az piackutató. A legkisebb tipp 4,2 millió, a legnagyobb 5,5, a már említett 4,85 milliós átlag pedig 6 százalékos növekedést jelent.

Persze ezzel nem mindenki ért egyet. A Societe Generale elemzője, a legalacsonyabb tippet megadó Andy Perkins szerint a Mac eladásai gyorsabban zsugorodnak mint a piac, ezt persze nem igazán értjük mire alapozza. Az eredményeket viszont nagyon hamar meg fogjuk tudni, amikor 2014 utolsó gazdasági negyedévének eredményeit közzéteszik Cupertinoban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 10 db

  1. IPhone - 2014.10.20. 19:50

    Ki veszi meg ezeket a túlárazott gépeket ?

  2. Dávid - 2014.10.20. 20:47

    A gazdagok!

  3. David - 2014.10.20. 20:48

    Akinek meg fontos a stabilitás es utalja a szar win8.1 et vagy hasonlót

  4. Patrik1 - 2014.10.20. 21:01

    Hidd el. Rengetegen veszik. Csak nem mo.-on

  5. Joci - 2014.10.20. 21:05

    Sziasztok letöltöttem az ios8.1 mitt kelene észre veni hogy uj softer van

  6. Bristol - 2014.10.21. 06:58

    Hogy a 8.0.2 helyett 8.1 van!
    Meg jó a fotokönyvtár végre!
    Ellenöriztem és tényleg ;0)

  7. Vélemény - 2014.10.21. 07:32

    Én éppen most vettem egyet. Itt Magyarországon, és nem vagyok gazdag. Csak megnéztem egy másik oldalról is a dolgot. Tudod, a Holt költőkben is azt mondta Mr. Keating, amikor felállította a gyerekeket az iskolapadra, hogy nézzétek meg több oldalról is a dolgokat :). Kellett volna egy spécibb monitor az 1440×900 -as helyett, egy i5-ös gép több rammal, nagyobb vinyó. Egy spéci billentyűzet és egér. Egy dögös ház és halk működés. A winfostól hányok. Eljutottam oda, hogy inkább nem játszom a best gamekkal, de wint nem indítok. Akkor már inkább linux. Szoroztam, osztottam, ami ebben a konfigban megfelelt az elképzelésemnek, az 50 ezer híján az Imac ára volt… Amikor használom a gépet, minden pillanatban úgy érzem, megérte a plusz ötvenet… ha behúnyom a szemem, és félre teszem a felhasználói élményt, akkor már csak a jobb értéktartás végett is… ennyi :)

  8. Balázs - 2014.10.21. 07:32

    Unalmas már az a nagyon drága szöveg, a buták írják csak. Add már össze a benne lévő alkatrészeket + op rendszer+ házat, tápot és perifériát is számolj. Ja és a monitort is. Legalább 300.000 Ft. Az apple cuccokat külföldről akár 20-30%-al olcsóbban meg lehet venni. és nem kell szenvedni az összeszereléssel, illetve ha valami tönkremegy akkor cserélgetheted mire rájössz hogy mi rossz benne.

  9. Balázs - 2014.10.21. 07:34

    Vélemény-nyel egyetértek, azt leszámítva, hogy Win-t használok, még!:)

  10. MacFec - 2014.10.21. 09:50

    Sziasztok! Én dolgozom Pc-vel és IMaccal is! Mind a kettő nagyon jó! Mind a kettő tökéletesen össze tud omlani az Adobe Master Suit alatt! De az IMacnek könnyebb a kezelhetősége és jobban szeretik a grafikai stúdiók! Ezért vesznek belőle olyan sokat! Szórskozásra biztos nem vennék, arra inkább pc!

Szólj hozzá Te is!