Idén csak a 27 colos iMac kaphat Retina kijelzőt

HusztiD 2014.10.15. 11:57 Apple, iPad, Mac 1 db 240

10493-2737-october-140916-l

Legalábbis így gondolja a KGI elemzője, Minc-Chi Kuo, akiről korábban már hallhattatok, hiszen több helyes becslései voltak erre az évre az Apple termékei kapcsán. Most az iPad event előtt egy nappal pedig kiderült, hogy milyen termékekre számít első körben az elemző.

A címből már sokat megtudhattatok: Kuo szerint az Apple bemutatja a régóta várt Retinás iMac-et, azonban idén csak a 27 colos gépek kapják meg a nagyobb felbontásra alkalmas kijelzőt. Eddigi pletykák alapján ez akár 5K-t is jelenthet az asztali Macintosh esetében. Az elemző szerint a kisebb, 21 colos masinák is megkapják idővel Retina kijelzőt, azonban erre csak a jövő év elején kerülhet sor, akárcsak az Apple Watch megjelenésére.

Szóba estek az új iPad-ek is. Kuo szerint a 2014-es Mini csupán kisebb ráncfelvarráson fog átesni, míg a nagyobbik testvére az Air, minden jót megkap. Akit érdekelnek az eddigi pletykák, az a tegnapi beszámolónkból megtudhatja, hogy milyen újdonságok várhatóak a holnapi nap folyamán. A tavaly megjelent iPad Air-ből összesen 12 milliót szállítottak le, ám az új tabletből csupán 7-9 millióra számít az elemző.

Szóba esett a 12.9 colos iPad Pro néven emlegetett tablet is. A hírek szerint már fejlesztésben van a gigantikus tablet, azonban nem tudni, hogy mikor tervezi bemutatni, illetve kiadni az Apple. Már egyáltalán nem kell sokat várni, hiszen holnap este 7-kor minden kiderül. Ti mire számítotok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Patrik1 - 2014.10.15. 12:13

    5K. Az komoly.

Szólj hozzá Te is!