Élőben közvetíti az Apple a csütörtöki iPad eventet

HusztiD 2014.10.11. 12:58 Apple, iPad 6 hozzászólás 422

Az Apple hivatalosan bejelentette, hogy az október 16-ai, azaz jövőhét csütörtöki iPad event-et élőben streamelik az oldalukon. Az esemény magyar idő szerint este 7 órakor veszi kezdetét, ahol leginkább az új iPad-ekről lesz szó. Ezen felül várhatjuk az OS X Yosemite megjelenését, valamint új Mac-ek érkezését is.

Az eddigi szóbeszédek alapján az új iPad Air valamivel vékonyabb lesz, mint a jelenleg piacon lévő testvére, ugyanakkor valószínűleg megkapja az iPhone 6 A8-as processzorát, plusz a tavaly óta várt Touch ID-t. Hogy a Mini is megkapja-e ezeket az egyelőre még kérdéses. A pletykák nagy része pedig a Retinás iMac gépek eljövetelét szellőztette meg, így nem kizárt, hogy ezeket is kapunk. Továbbá lehetséges még a Mac Mini és a MacBook vonal frissítése, ám ezekre talán kevesebb esély van.

Az iPhone 6 eventet is közvetítette az Apple, de az egyenesen katasztrófa volt, hiszen sokszor megakadt, ugyanakkor néhol idegennyelvi kommentátort hallhattunk az esemény alatt. Reméljük, hogy most kellően felkészülnek az eseményre, hogy minden gördülékenyen menjen.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Patrik1 - 2014.10.11. 15:11

    Nezni fogom! De nem az istyle-os imagazin-os közvetítést ahol Handras beszél .. Meg az a másik nyomorek. A szeptemberi Keynote-ot is ott ketten el nezni. 15 perc után kapcsoltam is at a hivatalos Apple Keynote-ra. Nagyon idegesitett annak a másik srácnak a kommentálása hogy mindenbe belekötött amit mondtak ..

  2. Zati - 2014.10.11. 15:27

    Reméljük Ti sem majd szombat de. adtok àttekintèst az esemėnyekről mint multkor…

  3. Yooozi - 2014.10.11. 22:16

    Én meg azt remélem most nem fog úgy akadozni, mint a szeptemberi event!

  4. Vélemény - 2014.10.12. 14:30

    En meg azt hogy nem fog pofazni egy kinai a keynote alatt

  5. Balázs - 2014.10.12. 19:59

    Lehet, hogy Józsi több száz cikket írt, és már akkor mikor én még oviba jártam, de az a stílus, amit a múltkor lenyomott az nem képernyőre való volt, Állandó káromkodás, b meg-ek tömkelege. Ha most is ilyen stílusú lesz, akkor az első percben átnyomom, és remélem, hogy mások is így tesznek!

  6. Baro Marci - 2014.10.13. 09:06

    Handras ripacskodasa es a haverja hozza nem ertese inkabb idegesitove tette a keynote-ot, mint erdekesse. Valoszinuleg az eredeti streamez nezem inkabb, mert megint lemaradok a lenyeges infokrol a baromsagaik miatt.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.