Jól haladnak a Campus 2 munkálatai

HusztiD 2014.10.06. 11:55 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 264

Már nem egyszer adtunk hírt az Apple legújabb anyahajójának az építési munkálatairól. Legutóbb például kiderült, hogy Tim Cook szerint ez lesz a Föld eddigi legzöldebb épülete, szeptember elején pedig megmutattuk, hogy hogyan néz ki akkor, ami augusztus elején még csak körvonalazódott.

A legújabb felvételeket ismételten egy drone segítségével vették fel. Mint ahogy a videóból is látható, ha visszanézzük az elmúlt hónapok képeit, illetve videóit, akkor megállapíthatjuk, hogy nagyon sokat haladtak vele az utóbbi hetekben. Hamarosan pedig el is készül, hiszen a tervek szerint 2016-ra már befejezik a tényleges munkálatokat, így a 2011-ben benyújtott látványtervekből 5 év leforgása alatt valóság válhat. A Campus 2 egyébként nagyobb lesz a Pentagonnál, hiszen 12 ezer ember helyére adhat majd munkát a teljesen zöld épület.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Z - 2014.10.06. 20:13

    Inkább egy saját gyárat építhetne az Apple ehelyett a nyilvánvalóan nagyzolásnak szánt, gyönyörű, ám semmire se jó “zöld szörnyeteg” helyett, hogy ne kelljen a konkurenseivel készíttetnie a hardvereit. Akkor talán még komolyan is lehetne venni.

  2. Xcv - 2014.10.06. 23:47

    Na meg egy okos aki mindenkinel jobban tudja h masnak mire kene koltenie a penzet…

  3. Y - 2014.10.07. 04:42

    iPad2-n mostanában egyik videótok sem indul el! Valamit javítsatok a beágyazáson!

  4. Motoros - 2014.10.07. 11:33

    Sajnos IPad3-n sem indul el. pedig megnéztem volna

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.