Megjelent az iOS 8.1 első bétaverziója

HusztiD 2014.09.30. 10:54 Apple, iOS 11 hozzászólás 1 180

Még nem telt el két hét sem azóta, hogy az Apple elérhetővé tette az iOS nyolcadik főverzióját a nagyközönség számára, azonban már megérkezett hozzá a 8.0.2-es frissítés, majd most kiadták a 8.1 legelső bétáját. Ezen felül pedig az is kiderült, hogy milyen kiadásokat terveznek a kaliforniaiak az elkövetkezendő hónapok folyamán.

Kezdjük a 8.1 bétával: szokás szerint egyelőre csak a fejlesztők tesztelhetik az új bétát. Apróbb változások vannak benne, amelyek leginkább a widgetekre, az értesítési központra, a kamera képeire és egyéb kisebb finomításokra terjednek ki. Egyelőre nincs hír arról, hogy mikor tervezik kiadni az átlagfelhasználók számára. Vélhetően egy pár hétig, illetve hónapig csak a fejlesztők fogják azt tesztelni. Ezen felül egy forrás azt állítja, hogy a nyolcadik főrendszerből három nagyobb kiadás lesz. Ez pedig a 8.1, 8.2 és a 8.3. Hogy ezeket mikor és hogy tervezi kiadni az Apple, az egyelőre nem tudott.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. The Count - 2014.09.30. 13:53

    Ezt nem hiszem el… Hónapokig vacakoltak a béta verziókkal, és megint most jönnek csak rá, hogy sz@r ???

  2. The Count - 2014.09.30. 13:55

    Az IOS 8.1= Win 8.1, legalábbis a minőséget tekintve…

  3. Kenyér - 2014.09.30. 15:48

    iOS7-tel is ez volt. Kellett idő neki, hogy kiforrjon.

  4. Hicksy - 2014.09.30. 18:47

    Nem értem ezt a töketlenkedést az ios8 körül! Mióta 8.0.2 van a 5s-en olyan dolgokat élek át amit az ios6 (4s) óta soha!
    Folyamatos térerő és szolgáltató keresés, extra gyorsan merül a telefon, bugos, van olyan este hogy nem lehet a telefon menüből kijutni egy-egy hívás lerakása után!!! Mióta megvan az 5s most fagyott le előszőr!!! Igaz, hogy napi 50hívást intéztek átlag, megy a mobil net, de kérem ezért van a telefon! Ezért bíztam meg az Apple készülékben és az amögött lévő fejlesztésekben!!!! Csalódás! Igen!!!!!

  5. Robit - 2014.09.30. 18:52

    Ennyi problémát megy egyik iOS sem okozott, és ez nagyon, nagyon ciki , mi meg szívunk 230 -ért …

  6. Robit - 2014.09.30. 18:53

    Még

  7. Krisz i5 - 2014.09.30. 20:55

    Ezek szerint tisztában vannak vele, hogy sokat kell még reszelni az új os-en.:)

  8. Ironyjakuzs - 2014.09.30. 21:13

    Aztán meg szépen beszopiztuk a szivárványszínű világot
    elvették a 7.1 el a teljes kijelzőn a hívást aztán visszaadták a 8.0 val
    majd megint el a 8.02 vel
    ha lehetne vissza raknám a 6 ot
    akad a 8
    eltűnt az adatfolyam 1000 kép
    Bekapcsoltam az iCloud drive ot
    De nem lettek meg
    Sztem qrvára elbasz…….

  9. Lvgaben - 2014.09.30. 22:06

    Hat jo sok bug van benne az biztos, de legalabb tudjak, es dolgoznak rajta, ezert nem is erdekel az egesz

  10. Baro Marci - 2014.10.01. 01:48

    Meseljetek mar melyik programozo csapat tervez egynel tobb verzioszamot elore? foleg 3-at?? A javitasokat nem ugy tervezik, hogy: “te, sanyi ne javits annyi bugot, mer még kene 8.2 meg 8.3 aztan abban nem marad mit csinalni.”

    Ez a cikk egy jo nagy adag kamu, a semmibol eloveve

  11. Luji - 2014.10.01. 22:21

    Én tudok hívni a telon 5 mel de engem nem tudnak hívni 8.02 verzió
    Nagyon szar!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.