Ive: “Életem egyik legnehezebb projektje volt az óra”

Skarp 2014.09.22. 18:13 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 4 db 2,263

iwatch

A Bloomberg kimerítő cikket hozott le az Appleről. Szó esik a szervezeti kultúra változásairól, Tim Cook személyiségéről, az Apple Payről és az óra fejlesztéséről is. Cook, Ive és Jeff Williams érdekességeket is megosztott a projektről. A dizájnmágus elmondása szerint az Apple Watch fejlesztése három éve kezdődött, még jóval a viselhetőket körülvevő cirkusz kezdete előtt. Elmondása szerint élete egyik legkomplikáltabb munkája volt. Ahogyan az a keynote során is elhangzott, iszonyatos mennyiségű kutatást igényelt a dolog.

Az Apple ennek során számos történészt is meghívott Cupertinoba, többek között az elismert szakértőt és írót, Dominique Fléchont is. Előadása az “Az időmérés eszközeinek filozófiája” címet viselte. Ennek hatására Ive maga is belemerült az időmérők történelmébe, órákat és karórákat tanulmányozta. “Az órák először a városközpontokban épült tornyokon tűntek fel, majd idővel egyre kisebbé és kisebbé váltak, övcsatokon, nyakláncokon és nadrágzsebekben hordták őket. Idővel a csuklóra vándoroltak ezek a precíziós eszközök, először a hajóskapitányok miatt, mivel úgy akarták tudni az időt, hogy közben nem kell elegendniük a kormányt. Ami igazán érdekes, hogy évszázadokba telt, mire megtalálták a legjobb helyet az órának, és ez a sztenderd azóta se változott. Ez a tökéletes hely a technológiának” – mondta Jony a tanultakról.

Csapatával egyébként többféle irányítási megoldással is kísérletezett, például a pinch-to-zoommal, ami végül csak egy vicc alapjául szolgált a bemutatón, mivel a cég szerint kényelmetlen megoldásnak bizonyult, hiszen a nagy ujjak eltakarták a kis képernyőn nagyrészét. A team így a digitális korona mellett döntött. Ez a multifunkciós gomb az, amire az irányítási feladatok nagy része hárul majd. Ezzel scrollozhatunk és ezt megnyomva jutunk vissza a főképernyőre. Különböző szakterületű specialisták sokasága dolgozott az Apple Watchon, Jeff Williams irányítása alatt. Dizájnerek és mérnökök százai munkálkodtak együtt, hogy megalkossák a Watch lelkét, az S1 processzort, a szívverésszenzort vagy a különleges ötvözeteket, amiket a tok és a szíjak használnak.

Bár Williams szerint, ha nagyon akarták volna, akár a karácsonyi szezonra is kihozhatták volna, de mivel az Apple “szeretné a legjobb terméket kihozni” a világon inkább hajlandóak várni, amíg nem lesz tökéletes. 2015 elejére várják a tényleges megjelenést, az ár 350 dollárról indul.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 4 db

  1. Patrik1 - 2014.09.22. 21:01

    Csak jöjjön majd Magyarországra. Első szeretnék lenni. Ez a dizájn és a hardver .. Lenyűgöző! Le a kalappal az Apple elott. Gratula Ive:)

    • Swordhun - 2014.09.28. 08:52

      Bazinga?

  2. Pool - 2014.09.22. 22:35

    Ez azért kicsit erős volt. :)

  3. saaaXo - 2014.09.23. 01:11

    :DDD

Szólj hozzá Te is!