4 millió iPhone 6-ot és Plust rendeltek elő 24 óra alatt

HusztiD 2014.09.16. 09:42 Apple, iPhone 10 hozzászólás 1 709

iphone6p-select-2014

Az Apple tipikusan az a vállalat, akinek mindig sikerül felülmúlnia a saját maga által felállított rekordokat. Minden egyes iPhone rajtnál beállítanak valamilyen új csúcsot, hiszen az emberek java része már tülkön ülve várja, hogy megjelenjen az adott modell. Ezúttal is új eredményt állított fel a kaliforniai vállalat, amely még az iPhone 5 kétmilliós előrendeléseit is túlszárnyalta.

Az Apple a hivatalos oldalán már beszámolt az új rekordról, így kiderült, hogy 24 óra alatt összesen több, mint 4 millió iPhone 6 és iPhone 6 Plus-t rendeltek elő az emberek. Mint az várható volt, a nagy keresetre való tekintettel sokaknak már csak októberben jut telefon, így nálunk, Magyarországon még mindig kérdéses annak a megjelenési időpontja. Viszonyításképp a tavaly debütált iPhone 5S és 5C megjelenésekor az első hétvégén 9 millió telefont árusítottak, ám ekkor nem lehetett előrendelni ezekre a telefonokra.

Mit tippeltek? Mennyit ad el a legelső hétvégén az Apple az új telefonjaiból?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Frank - 2014.09.16. 11:47

    12-13 milliót

  2. Tibor - 2014.09.16. 11:50

    Nagyszerű! :/
    Akkor itthon biztos később jelenik meg. Addig meg maradnak azok az emberek ,akik ebből akarnak hirtelen meggazdagodni. -.-”
    Már így is van egy mentálisan sérült ember aki az iPhone 6 Plus 16GB verziót 450 ezerért hirdet…

  3. Boki - 2014.09.16. 14:26

    Fél milkát adna a tököm egy telóért. Inkább veszek annyibol egy macbook airt ;)

  4. Fab - 2014.09.16. 16:10

    “Tülkön ülve ” :-))). Aztán milyen független forrásból származnak ezek a remek számok? Ki ellenőrzi ezt? Lehet ez is csak egy marketing fogás, hogy nagyobb keresletet generáljanak. Lásd: csordaösztön.

  5. hááát... - 2014.09.16. 16:32

    szerintem Iphone 6 ot meg plus-t az vesz akinek több pénze van mint esze mert most mit csináljak egy 450e ft os telefonnal? kb ugyan azt mint egy 40e ft ossal ;)))

  6. Zozo72 - 2014.09.16. 16:51

    Ez szerintem hatalmas kamu. Ha tényleg előrendelésben elfogyott az összes, akkor mégis hogy lehet az, hogy már nálunk is kapható mindkét új modell horror árban? Ráadásul még az állítólagos megjelenés előtt?
    Íme: http://www.argep.hu/main.asp?suche=apple+iphone+6&x=38&y=5
    A sorbanállók meg nyilván hiába állnak ezekszerint? Ugyanmár.

  7. Jenci - 2014.09.16. 17:13

    Szerintem 450-ből inkább elmegyek nyaralni a csajommal szerintem.

  8. Zozo72 - 2014.09.16. 17:37

    Jah. Különösen, hogy olcsóbban jobbat kaphat az ember ha szeretne.

  9. Fapuma - 2014.09.16. 22:15

    Megnéztétek ti, hogy honnan vannak azok az iPhone-ok, amik szép hazánkban kaphatok illetve hogy mennyi idő alatt szállítanak? Nem? Na látjátok!

  10. Zozo72 - 2014.09.17. 09:23

    Nem tudom honnan vannak, de ezúton szeretnék mindenkit óvatosságra inteni ezzel kapcsolatban. A kínaiak ugyanis nem csak az eredeti iPhone-t gyártják. Sajnos megjelentek a kívülről megszólalásig az eredetire hasonlító klónok! Szóval, ha valaki arra vetemedik, hogy vásároljon egy ilyent ennyiért, bizonytalan forrásból (ide tartoznak a kis mobile shoppok is), akkor még vásárlás előtt ajánlatos bekapcsolni a készüléket és lefuttatni rajta egy Geekbench-et, mert akkor kiderülnek a turpisságok. A klónban ugyanis természetesen más a processzor és más az OP rendszer is. Sajnos a “kis sárgák” még az eredeti iPhone dobozt is és a tartozékokat is olyan jól másolják, hogy hozzáértőt is megtéveszthet.
    https://m.youtube.com/watch?v=zhZDGoQPNJM

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.