13 hüvelykes iPad? Kinek? De legfőképp minek?

Skarp 2014.08.31. 16:47 Apple, iPad, Kiemelt hírek 16 hozzászólás 1 657

A Bloomberg szerdán megjelent cikke után újra szárnyra kaptak a találgatások egy minden eddiginél nagyobb iPad gyártásával kapcsolatban. A jövő év elejére jósolt, a sajtó által csak iPad Pro névvel illetett óriástablet híréhez egyelőre meglehetősen ambivalensen viszonyulnak a techlapok. A jelenleg kapható 8 és 9,7 hüvelykes iPadek nagytesója még a Surfacenél is nagyobb lenne. Tegyük fel, hogy a hírek igazak. Mi venné rá az Apple-t egy ilyen lépésre?

Például az, hogy az iPad eladásai több negyedév óta haladnak lefelé. Az első negyedévben 16, míg a másodikban 9 százalékkal kevesebb Apple tabletet adtak el, mint az előző év azonos időszakaiban, mindezt úgy, hogy közben a teljes tabletpiac jelentősen nőtt. Bár még mindig piacvezető, az iPad globális részesedése 27 százalékra csökkent. A Samsung bár szintén vesztett, jóval kevesebbet, mint az Apple, a Lenovo és az ASUS pedig megindultak felfelé. A legnagyobb nyertesek a futottak még kategória gyártói és a fehérdobozos kínai Androidos táblák voltak.

Azt is tudjuk, hogy az iPhone nem egy, hanem egyből két nagyobb méretben érkezhet majd szeptemberben. Az 5,5 hüvelykes verzió sokak szerint komolyan betehet az iPad mini eladásainak. A kannibalizáció elkerülésére jó módszer lehet, ha az amúgyis MacBook/iPad kiváltójaként reklámozott Surface Pro megfogására egy nagyobb méretű tabletet dobnak piacra. Ez elsősorban vállalati használatra lenne alkalmas, ami egybe csengene az IBM-megállapodással is fémjelzett fordulattal. Érdemes lesz figyelni, ha így esik, miként változnak a 11-es és 13-as MacBook Air-ek eladásai.

A lassulás több dolognak köszönhető, de a legfontosabb az, hogy másként működik a piac, mint az okostelefonok esetében. Mivel az azokat jellemzően két éves hűségszerződésre veszik, mikor az lejár az új kontraktussal megveszik az új telefont is, így a csereciklus legrosszabb esetben is csak két éves. A tableteknél azonban nincs hűségszerződés, így a csereciklus jóval hosszabbra nyúlik. Az NPD felmérése alapján ráadásul a nagyobb képátlójú táblagépek piaca nő a legdinamikusabban, s a 7-8 hüvelykes tableteké a prognosztizáció szerint továbbra is zuhanórepülésben fog maradni.

Ez a phabletek előretörésének köszönhető, s ezt az Apple-nek is intő jelként kéne felfognia az iPad mini jövője kapcsán. Az előretörés szó talán nem elég kifejező: jelenleg ez a szegmens mutatja be a legdinamikusabb növekedést a handheld kategóriák között. Az Apple most úgy tűnik enged a nyomásnak, s egy felmérésből úgy tűnik, hogy a megkérdezettek több, mint felét (56%-át) érdekelné egy Apple phablet. Az RBC Capital Markets hasonló felmérése alapján a megkérdezettek 65 százaléka fontolná meg, hogy iPhone készüléket vegyen, ha az nagyobb kijelzővel rendelkezne.

Összességében az iPad Pro megjelentetése a kisebb iPad-et érintő várható kannibalizáció és a nagyobb tabletek esetében tapasztalható növekvő igény miatt célszerű. Az Apple figyelme most a vállalati szektor felé fordul, s az emiatt kihozott nagy iPad új életet lehelhetne az Apple romló tablet-eladásaiba.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

16 hozzászólás

  1. Robit - 2014.08.31. 18:30

    Szerintem kellene egy nagyobb és en vennék is otthonra.
    Ha viszont nagyot akarnak kaszálni, akkor ötvözném egy asztali számítógép ”tudásával” az Apple nagyon leállt az újítással csak nehogy ugy járjon mint a Nokia. Az első iPhone , iPad nagy durranás volt es azóta mintha nem történne semmi. Persze jó az iPhone 6s de… Jo az iPad air de…

    • Tomi - 2014.08.31. 19:01

      Iphone 6s?

  2. Robit - 2014.08.31. 18:36

    Egy példa , a retina elavulóbam van , nem kellene ezt már annyira erőltetni ….

  3. Krisz i5 - 2014.08.31. 19:24

    Retina = ppi>300. Mi ezen elavult? Tán élesebben látsz?:)

  4. Darth - 2014.08.31. 20:09

    Krisznek igaza van, a retinától nem kell nagyobb felbontás, az ember úgyse tudja észlelni.

  5. Tomi - 2014.08.31. 21:11

    Nem is igazan a pixel suruseggel van a gond ha nem a szin melyseggel, ha melle teszel egy amoled kijelzot latszik a kulonbseg az amoled sokkal szebb melyebb DE mindenek van hatranya pl. A az amoled kijelzoknek nagy csunya a feher szinuk sot a feher nem is igazan feher inkabb sarga. Ezert kepnezegeteshez videonezegeteshez jobb a z amoled!

  6. IPhone - 2014.08.31. 21:27

    Én biztos lecserélem az Airt a nagyobb kijelzősre.
    Láttam a Samu nagyobb kijelzős tabletjét és az jobb mint az Air.
    Ideje lesz lépni az Applenak mert csak kullog a többiek után…

  7. Kala1 - 2014.08.31. 21:27

    S4 és Note 3 kijelzőin a fehér néha tényleg nem annyira jó. Nézd meg viszont az S5 fehérjét. Azon beszarsz

  8. Kala1 - 2014.08.31. 21:28

    Mármint annyira jó

    • Tomi - 2014.08.31. 23:14

      S5 ot sajnos meg nem sikerult kiveseznem,de el hiszem hogy jo!:)

  9. Robit - 2014.09.01. 11:16

    5s :)

  10. Robit - 2014.09.01. 11:26

    Nem látok élesebben csak megkell nézni egy amoledes készüléket. Ráadásul az Apple mindig élenjáró volt, hány éve nyomják a retinát…, azt magyarázzák , hogy a a retina es a 4k között nincs különbség , mert az emberi szem nem lat különbséget :)) en látok :)))

  11. akira - 2014.09.01. 13:52

    “A lassulás több dolognak köszönhető, de a legfontosabb az, hogy másként működik a piac, mint az okostelefonok esetében. Mivel az azokat jellemzően két éves hűségszerződésre veszik, mikor az lejár az új kontraktussal megveszik az új telefont is, így a csereciklus legrosszabb esetben is csak két éves. A tableteknél azonban nincs hűségszerződés, így a csereciklus jóval hosszabbra nyúlik.”

    Az allitas igaz, de a kovetkeztetes hibas. A tableteknel a husehszerzodes hianya mem indokolja azt, hogy kesobb cserelik oket. Epp ellenkezoleg! A hisegszerzodes hianya ellenere sem cserelik le hamarabb, mint ket ev. Ha nem lenne husegszerzodes a telefonok eseten, akkor ott meg hamarabb cserelnenek az emberek. Bar akkor meg kevesebben vennek, mert teljes aron nyilvan nem lenne annyi vevo mint egy-ketszaz dollarert huseggel

  12. Robit - 2014.09.01. 14:05

    Dehát van tabbletekre hűség es ezért kicsit olcsóbb is…de különben meg miért kellene 1 évente cserélni egy ilyen drága készüléket? Az asztali gépet, tévét stb.nem dobjuk ki 1 év után . Persze mindenkinek teszik az újabb dizájn, dehát ez marhaság lenne, nem is beszélve a környezetre tett hatásával …

  13. Robit - 2014.09.01. 14:16

    És hála Istennek, hogy verseny van’
    Nyilván telítődik a piac, ezért olyannal kell előállni , amiért cserélnek az emberek , pl en vennék egy nagyobb iPad -et , otthoni használatra , ami meg most van az meg csak maradna a táskában :))

  14. iGnoom1548 - 2014.09.02. 22:04

    Csak en vagyok az aki ugy gondolja, hogy 4,7es iPhone oke, viszont 5,5 lehet nem is lesz? Mi ertelme lenne? Ha ez igy lenne akkor látnék ertelmet abban is hogy nagyobb ipad, viszont arra meg osx kene es nem ios. Na akkor ütne. Vennék en is otthonra, viszont iPad Mini melle tuti nem vennék ha iOS el maradna. Felesleges.

Szólj hozzá Te is!