Lehullt a lepel az LG és a Samsung új okosóráiról

HusztiD 2014.08.28. 14:09 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 1 101

Mozgalmas most az élet a számítástechnikában jelen lévő nagyvállalatok között, hiszen egyre nagyobb és nagyobb a versengés. A délelőtt folyamán már beszámoltunk, hogy szeptember 9-én hullhat le a lepell az Apple okosórájáról, az iWatch-ról, ezek után pedig nem is olyan sokkal az LG és a Samsung bemutatta a legújabb okosóráit.

Kezdjük rögtön az LG-vel, akik a G watch R névre keresztelt terméküket mutatták be. Az óra egy 1.3 colos Plastic OLED, 360 fokos kijelzővel lesz felszerelve, amely elvileg sokkal jobb, mint a Motorola féle Moto 360.  A kiegészítő egy 410 mAh-es akksival érkezik, amelynek üzemidejéről egyelőre nem sokat tudni. A processzor egy 1.2 GHz-es Qualcomm Snapdragon 400-as egység lesz, melyhez 512 megabájt RAM-ot pakoltak a 4 gigányi háttértár mellé. A készülék áráról egyelőre nem tudni semmit, a hivatalos információk szerint a negyedik negyedévben dobják majd piacra a G watch R-t.

A másik nagyágyú pedig a Samsung féle új Gear S volt, amit a Tizen közreműködésével alkottak meg. Az új Gear S már egy 2 colos Super AMOLED kijelzővel van felszerelve. Magában a ketyerében egy 1 GHz-es kétmagos processzor található, melyhez úgyszint 512 RAM-ot tettek a mérnökök. A Samsung órájának az akkumulátora egy kicsit gyengébb, hiszen ez csak egy 300 mAh-es egységet kapott, viszont képes 3G elérésre, így nem szükséges telefonhoz csatlakoztatni, hogy megmondja a tartózkodási helyünket. A hírek szerint az idei év októberében már kereskedelmi forgalomba kerül az új Gear S okosóra.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Tomi - 2014.08.28. 17:36

    Az LG nekem nagyon tetszik!;)

  2. Pete - 2014.08.29. 16:24

    Csak azt nem tudtam meg hogy miket tudnak a keszulekek.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.