Valószínűleg csak 2015 elején lesz megvásárolható az iWatch

HusztiD 2014.08.25. 18:17 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 750

Korábban már megannyi hír látott napvilágot az Apple fejlesztés alatt álló okosórájáról, az iWatch-ról. Eddig a legtöbb pletyka idei bemutatót, majd megjelenési időpontot jósolt neki, azonban a legfrissebb ázsiai hírek, egészen pontosan a Economic Daily News szerint nagyon úgy fest a dolog, hogy leghamarabb csak a jövő év elején kerülhet a boltok polcaira az óra.

Nem is olyan régen adtunk hírt az iWatch-ról, ugyanis a KGI egyik elemzője, Ming–Chi Kuo már megállapította, hogy csúszhat az almások reménysége. A mostani hírek szerint még csak most szeptemberben kezdődnek meg az okosórák összeszerelési folyamatai, így nem valószínű, hogy az idén megjelenik. Egészen pontosan piacra dobhatják akár még az elkövetkezendő hónapok folyamán is az órát a beszámoló szerint, de akkor nagyon limitált mennyiségben lenne az elérhető, így feltehetően a következő év elejére tolják annak a megjelenését.

Hogy mikor mutatják be az órát, arról sem tudni pontosat, de a legtöbb hír egy októberi időpontot jósolt neki. Az iPhone bejelentésekor 6 hónapot, az iPad bemutatásakor pedig 2 hónapot kellett várni, mire megjelentek a termékek. Ezekre alapozva pedig nem kizárt, hogy már csak a következő év elején indítják útjára az új terméket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. BaroMarc - 2014.08.26. 03:55

    Hanyszor irjatok meg meg, hogy semmit nem tudtok a megjelenesrol?

    Az most ki maradt, hogy total nem is biztos, hogy lesz iwatch

  2. Marcell - 2014.08.26. 16:05

    Akkor a health-et hogy lehet majd addig használni??

  3. ddd - 2014.08.26. 16:45

    ha ilyen lenne akkor megvenném

  4. Patrik - 2014.08.26. 17:09

    Marcell, valószínűleg az iPhone 6-tal.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.