Új Lightning kábelt mutathat be az Apple

HusztiD 2014.08.18. 15:11 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 6 db 716

Az Apple szabadalmai alapján már egy ideje sejteni lehetett, hogy a vállalat új Lightning kábel bevezetését tervezi, azonban eddig még nem került rá sor. A legújabb képen már az állítólagos új kábel látható, amelyet a híres szivárogtató, Sonny Dickson rakott ki a Twitter oldalára. Állítása szerint az updatelt csatoló az iPhone 6-tal jöhet egy időben – tehát ősztől már ki is próbálhatjuk. Mivel igen valószínűtlen, hogy az Apple a közeljövőben újra jelentőset változtatna a dock connector szabványán, a változás inkább az USB felöli oldalon várható.

Sokan fellélegezhetnek, hiszen egy bárhogy bedugható USB csatlakozóról van szó, amivel könnyebb lesz sötét vagy nehezen elérhető helyeken levő USB csatlakozókba dugni a töltőkábelünket. Bár a korábbi, homályos képek alapján kétségbe vonhatjuk a dolog hitelességét, kicsit utánanézve egyből hihetőbbnek tűnik a dolog. Az USB 3.0-t fejlesztő csoport pont a múlt hét végén jelentette be az ún. Type C elnevezésű csatlakozót, aminek legfontosabb újítása pont a megfordíthatóság. A gond az új szabvánnyal, hogy nem kompatibilis a jelenlegi csatlakozókkal – ezek alapján nem valószínű a váltás, különösen ilyen közel a Lightningra váltás után, nem igaz?

Nem eszik azonban olyan forrón a kását. 2013 elején az Apple szabadalmi kérvényt nyújtott be egy megfordítható USB csatolóra. Akit bővebben érdekel a specifikáció, az itt, angolul, PDF formátumban el is olvashatja. A lényeg, hogy bár nincsen túlbonyolítva, a megfordítható dizájn tökéletesen kompatibilis a jelenleg széleskörűen elterjedt Type-A portokkal, amiket az Apple is sok éve használ. A Type-C sztenderdre váltást előbb-utóbb meglépi majd a teljes techipar, azonban Cupertino addig is magához ragadta a kezdeményezést – nem is árt, hiszen a váltásig még több év kellhet.

Így viszont már a következő generációs iPad-széria, az iPhone 6 verziói és akár az új viselhető termékek is kényelmesen használható, bárhogyan bedugható USB kábelt kaphatnak. A részletekre szeptember 9-én fény derül majd. Mi a szokásunkhoz híven élő közvetítéssel készülünk, készüljetek!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 6 db

  1. Patrik - 2014.08.18. 15:55

    A viselhető termékekre letérve.. Az iWatch-ról már rég írtatok. Vele mi újság ?! :) Egyébként ez az uj Lighting nem hülyeség.

  2. Sagara - 2014.08.18. 16:04

    Ideje lenne mar egy olyan USB kábel amit édes mindegy hogy dugok be, bemegy, illetve egy rohadt USB 3.0-s kábel se ártana már. Aztán ezt is úgy fogjak bemutatni mintha valami világ újító szenzáció lenne…

  3. Tomi - 2014.08.18. 16:07

    Ja,jo kis ficsor!;)

  4. axaxax - 2014.08.18. 16:10

    készülök:)
    olyan izgalommal, ha nem nagyobbal, nézem végig az eventet mint a BL döntőt :)

  5. csab2 - 2014.08.18. 17:50

    Azt nem értem, hogy az usb szabvány eleve miért nem olyan, hogy mindegy lenne hogyan dugom be? Olyan bonyolult lett volna megcsinálni!

  6. IBrick lei jun - 2014.08.20. 12:55

    Én meg azt nem értem, hogy az Apple mit különcködik, miért ne. A szabványos Mini USB-t használja mint a többi gyártó.

Szólj hozzá Te is!