Kína: Soha nem is vásárolhattak Apple termékeket a közszolgák

Skarp 2014.08.08. 14:06 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 340

Az Apple termékei soha nem is voltak rajta a közpénzből megvehető elektronikai termékek listáján – jelentette be a kínai állami tévé tegnap, hivatalos forrásra hivatkozva és tagadva a korábban felreppent híreket, miszerint az amerikai techóriás cuccait kizárták a megvásárolható kütyük köréből. A beszámolók szerint közel 10 almás termék került le a listáról, MacBook laptopok, iPad-ek és egyebeke – állítólagos biztonsági aggályok miatt.

A Kínai Kormány Közbeszerzési Hírei leközöltek egy riportot, amelyben egy meg nem nevezett kormánytagra hivatkozva robbantottak a hírrel: az Apple jószágjai soha nem is szerepeltek a nagyjából félévente frissített listán. A kommunista kormány csak “energiatakarékosnak” minősített gépeket engedélyez venni, az Apple gépeinek hiánya a cég környezettudatossága fényében elég komolytalanná teszi az érvet és a listát. Valószínű, hogy ez inkább csak amolyan hivatalos kifogás, s a pártvezetés határozza meg, hogy mit is jelent az, hogy energiatakarékos, mindenféle tudományos szakmaiságot mellőzve, politikai alapon.

A kínaiak szerint egy a dolgozók véleményét gyújtő kiegészítő listán ott voltak a cég termékei, azonban az Apple nem adta le a szükséges papírokat, így nem kerülhetett rá a listára (???). Ha nem értitek az egészet, ne aggódjatok, mert mi is egyre kevésbé tudjuk követni az események sorát. A kínai piacon igencsak népszerűek a civilek körében a termékek, terméklaunchok idején majdhogynem ostrom alá veszik az Apple Store-okat – részben emiatt boltok egész sorát tervezi megnyitni az Ahrendts által vezetett kiskereskedelmi divízió. Érdekes lesz figyelni, hogy a gyakran nacionalista felhangokkal tarkított állami Apple-kritika hogyan befolyásolja a kaliforniaiak helyzetét a hatalmas országban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. The Count - 2014.08.08. 17:52

    Na már homály az egész… Akkor az eddigi eladások kamuk ???

  2. Jakosta - 2014.08.09. 11:03

    @The Count !!!Csak a közpénzből nem vásárolhatóak az Apple cuccok. A magánemberek vehetik!!!

Szólj hozzá Te is!