Külön időpontban jelenhetnek meg az új telefonok a versengés elkerülése érdekében

HusztiD 2014.07.25. 18:00 Apple, iPhone 7 hozzászólás 2 109

Korábban már megannyi pletykát hallhattunk az egyelőre még bejelentés előtt álló telefonról, az iPhone 6-ról. Az utóbbi hónapok folyamán már kiderült, hogy két méretben érkezik majd meg az, egy 4.7 és egy 5.5 colos kiszerelésben. A DigiTimes legújabb pletykája alapján pedig külön időpontokban dobja őket piacra az Apple a versengés elkerülése véget.

Milyen versengés? – merülhet fel a kérdés. Elvileg a két iPhone saját magukkal való eladásokat üthetik, mint tavaly az iPhone 5S és 5C esetében. Legalábbis ezt állítja a forrás, hiszen nagy hibát követett el tavaly az Apple, mikor egyszerre adta ki a két telefon. Elvileg most külön időpontban fog megjelenni a 4.7 és az 5.5 colos készülék, hogy ezt elkerüljék, mert szeretnék, ha mindkét modellből jól fogyna, nem csak az egyikből, mint a tavalyi esetben.

Hogy ebből mi igaz, vagy sem, azt nem tudjuk. A DigiTimes eléggé vegyes híreket közöl le néha, melyekből nem minden igaz. Egyébként a korábbi pletykák úgy állították, hogy a 4.7 colos modell idén szeptember-október fele jelenhet meg, míg a nagyobbik testvére hónapokkal később, akár a jövő év elején.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. jani_ka - 2014.07.25. 19:59

    A zaphir üveg és a Beats hangszoró
    A 4.7 zoll ba is kellene !

  2. Mr. Brain - 2014.07.25. 20:20

    Meg egy másik ütősebb formaterv a hátsó borításra! :)
    S szerintem jó volna már a dizájnban eljutni oda, hogy szinte az egész egy nagy kijelző legyen! :-/

  3. iFan - 2014.07.25. 20:52

    SZERINTEM meg az 5.5″-es iPhone egy nagy ballépés. Akiknek a munkájuk miatt szúksége lenne ilyenre, majdnem vehet egy iPad Mini-t. De ez csak az én véleményem.

  4. iGnoom1548 - 2014.07.26. 06:29

    Mi az hogy kiderült? Ugy van írva róla mintha ez mar 100% lenne, hogy 2 készülék jon ki.

  5. Pete - 2014.07.26. 17:10

    Es attol nem felbek,hogy az emberek nem birnak majd varni es megveszik a 4.7-ost es az 5.5 nem fog menni? en jobban orulnek ha elem raknak a 2 telefont es tudnek valasztani.

  6. Idioty - 2014.07.27. 10:04

    Én is azt akartam írni, mint Pete. Viszont miért nem jelenik meg 3,5 és 4 colos kiadásban is? Az lenne az igazi. Egyébként meg eladás szempontjából mindegy, hogy melyik méretet adják el legtöbbször, mert úgy is egyben fogják nézni.

  7. Apples - 2014.07.27. 10:59

    Azt tippelem, hogy a nagyobb verziónal alacsonyabb lesz a haszon kulcsa…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.