Pár gondolat az új negyedéves beszámoló kapcsán

Skarp 2014.07.23. 18:30 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 352

Bár Tim azt mondta, meglettek a belső prognosztizációk, a 7,75 milliárd dolláros profit miatt sok elemző fanyalog. A CEO elismerte, hogy csökken a kereslet az iPad-re, de még így is 13,3 millió darab fogyott belőle – ez azért fontos, hiszen még így is a cég második legnagyobb fejőstehene az iPhone után. Cook szerint az USA-ban esett vissza a leginkább az igény, ez okozta a jelentősnek mondható visszaesést, ugyanakkor a BRIC-országokban nőtt a kereslet (Brazília, Oroszország, India, Kína). Nem is kell temetni a tabletet, a jövőben érkező újítások egészen biztosan újra fellendíthetik az ágazatot. Az olcsóbb, de nem annyira kiforrott Android gadgetek keményen szorongatják az Apple tabletjét – írja a CNET.

Közben – mivel a Microsoft is kedden tette elérhetővé gazdasági eredményeit, újabb fejezet nyílt a két cég több évtizedes rivalizálásában. 1994-ben az Apple pl. peres úton próbálta meg megakadályozni, hogy az MS és a HP a Lisa és Macintosh oprendszerekhez hasonló grafikus elemeket használhasson saját OS-eiben, azonban a bíróság ellenük döntött, mivel nem tartotta életszerűnek, hogy a grafikus felhasználói felület ötlete szabadalmi védelmet kapjon. Sokminden történt azóta: a Microsoft felemelkedett és mostmár kissé leszállóágban van, aztán az Apple indult el a csúcsra, hogy a redmondiakat teljesen maga mögé utasítsa – leginkább a mobilpiacon.

Aki tegnap figyelmesebben böngészte végig mindkét vállalat jelentését, kiszúrhatott egy aprócska tényt. Bár egy technikai részlet miatt, 36,1 millió eladott telefonjával majdnem egymillióval vert rá az iPhone eladásaira. Az adatra egyből rávetődő szaksajtónak üzennénk, hogy a dolognak több szépséghibája is van. Egyrészről az, hogy ebből 30,3 millió nem Lumiás készülék, hanem egyéb szériás butafon, amit a Nokia megvásárlásával járulékos piacként szerzett meg Redmond. Ha levonjuk a bevételből a kétmilliárd dolláros vételárat, mindössze 53 millió dolláros bevétele volt a mobilokból a Microsoftnak. Ráadásul a Lumiákon kívül szinte az összes többi, low-end és középmezőnyös Nokia telefon nagyon csekély haszonkulccsal értékesül.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy az 5C médiában kitartóan hangoztatott sikertelensége ellenére is marhaerős eladásokat produkál, így az Apple látványosan erősödött a felső-középkategóriában is és a teljes eladási számokon belül is nőtt a C-modellek aránya. Ez mindenképpen bíztató és igencsak meglepne, ha az 5C most eltűnne a kínálatból a 4S-sel együtt. Annyira jól szerepel, hogy csak az 5C-ből többet adnak el, mint számos Androidos gyártó flagship-modelljéből. Csak körülbelüli adatok állnak rendelkezésre, ugyanis az Apple stratégiai okokból nem bontja altípusokra az eladási adatokat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Pepe - 2014.07.24. 01:32

    Üzennénk a szaksajtónak :-) Na ez azért vicces, amikor egy magyar, “csöppet sem elfogult” oldal kioktatja a világsajtót, és azt is megmondja mit hogyan kellene értelmezni, hogy az Apple ismét mennybe menjen. Miközben olyan hatalmas szakmai megjegyzéseket tesz, hogy az újdonságok majd meghozzák a fellendülést. Írom ezt egy iPhone 5s-ről. Több szerénységet. A helyzet az, hogy az Apple a profit bűvkörébe került, miközben innovàció terèn igen csak kezdik szorongatni az “almát”. Az iOS verziók kiforrottságáról már ne is beszéljünk.

    • Skarp - 2014.07.24. 11:32

      miért, szerinted okés úgy telekürtölni a netet azzal, hogy egymillióval több telefont adott el az MS, hogy valójában ötödannyit adott el olyan készülékből, ami egy kategória az iPhone-nal? :D

      ha megnézed, csak a szenzációhajhász, clickbait, nagy portálok techrovatai ugrottak rá a hírre, a kisebb, szakosodottabbak mindenhol óvatosabban fogalmaznak.

  2. MacKo - 2014.07.26. 23:42

    Pepe, ez az oldal arra van, hogy Tim alfelet csillogosra nyaljuk minden oldalrol, mert szeretjuk, amit a ceg csinal es kepvisel. Ha az ellenoldal nezopontjara vagy kivancsi, menj at egy droidos oldalra az i5s-eddel.

  3. MacKo - 2014.07.26. 23:43

    Meg mondd mar el mi nem forrt ki a mostani rendszeren. Mert gyakorlatilag en nem talalok benne bugot tobb frissites ota.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.