Egy hónap különbséggel jelenik meg az iOS 8 és az OS X Yosemite

HusztiD 2014.07.23. 16:02 Apple, iOS, OS X 16 db 1,526

A júniusi Worldwide Developers Conference-n hullt le a lepel az Apple legújabb rendszereiről, az iOS 8 és az OS X 10.10 Yosemite-ról. Sok újdonsággal érkeznek majd a szoftverek, a két platform pedig innentől kezdve sokkal jobban összeolvad, mint eddig bármikor, hiszen ezentúl akár Mac-en is fogadhatjuk a hívásokat. A 9to5Mac értesülései szerint nem egyszerre jelenik majd meg a két szoftver.

A tavalyi WWDC-n bemutatták az iOS 7-et és az OS X Mavericks-et. A két rendszer egy hónap különbséggel jelent meg: a mobil operációs rendszer szeptemberben, míg a Mac-ekre szánt Mavericks októberben került piacra. Most is valami hasonlót csicseregnek a madarak, hiszen egy hónap eltéréssel jelenhetnek meg azok. Hogy mi ennek az oka, az nem tudott, de vélhetően tovább szeretnék javítgatni az Apple programozói a rendszert, hogy az minél jobb formájában kerüljön kiadásra. Korábban egyébként sokan azt hitték, hogy egyszerre adja majd ki a két szoftvert az Apple, hiszen azok között nagy lesz az átfedettség (pl. a Continuity).

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 16 db

  1. Kri$$$ - 2014.07.23. 16:20

    Publikus bétáról tudni valamit?

  2. Boxoló - 2014.07.23. 16:25

    As we reported Apple was readying for release this month, Apple has shared that it will open the public beta version of OS X Yosemite tomorrow, July 24th, for users wanting to preview the upcoming version of the Mac operating system ahead of its release targeted for this fall. Users can sign up to be an OS X Beta Program member on Apple’s Beta Program site.

  3. iFan - 2014.07.23. 16:38

    Nem lenne rossz, ha az új, ütős MacBook Pro-kkal adnák ki a Yosemiti-t

  4. András - 2014.07.23. 17:30

    Az iPhone 4-re vajon milyen hatással lesz a 8-as verzio frissítése? Mint köztudott, h a 7-essel azért némileg hátráltatott…

  5. Isti - 2014.07.23. 18:16

    Iphone 4re nem lesz elérhető az iOS 8

  6. Freest - 2014.07.23. 18:36

    Az iPhone 4-re semmilyen. Úgyanis 4S-től lesz kompatibilis.

  7. Viktor Don - 2014.07.23. 18:40

    Ha jól tudom 4re nem lesz ios8 csak 4stől felfele

  8. jani_ka - 2014.07.23. 23:13

    4s re kompatibilis lesz ?

  9. András - 2014.07.24. 00:46

    Ez fasza. Azért egy kicsit undorító hozzáállás (lenne) az Apple részéről .. Ne kényszerítsen új telefonvásárlásra… Már csak azért sem fogok újat venni.
    De ez a fajta “ellehetetlenítés”, h ne tudd frissíteni, h véletlen se legyen jobb akinek ilyenje van.. Már miért? Köztudott h az almás eszközök (iPhone, iPad stb..) nem olcsó darabok, de időtállóak, miért ne lehessen továbbvinni?…

  10. A-Nal iNtruder 5S - 2014.07.24. 03:02

    Nem lesz, csak 4S-től és iPad 2-től.

  11. Templomos - 2014.07.24. 04:02

    András, nem várhatod el, hogy egy 6 éves platformon fusson!

  12. Gumikacsa - 2014.07.24. 08:09

    Egyet értek szerintem is legyen elérhető a Iphone 4 számára az Ios 8. Különben hogy fogom a forumon a kritizálo hozzászólásokat olvasgatni, hogy milyen lassú és társai megjegyzéseket. Èrtse meg mindenki, az idő múlik, és úgy ahogy a számítógéped az autód sem lesz fiatalabb, maximum csak a csajod. Addig nem visszafele fejlesztenek Almáék sem. Ennyi! Azért mert egy régi telefonon nem fog futni a legújabb op. Az attól még nem lesz rossz.

  13. Tóth Kornél - 2014.07.24. 11:20

    Már 4éve lassan hogy megjelent az Iphone4..és a processzor ami benne van,már rég nem felel meg a mai világ elvárásainak.

  14. Yoda83 - 2014.07.24. 20:16

    Emberek! Számoljunk már utána, hogy hány éves az Iphone4? Számolás után pedig nyugodtan lehet tovább gondolkozni, hogy melyik gyártó az amelyik egy 4 éves telefont szoftverileg még támogat vagy frissítéseket adna ki rá…..

  15. Boki - 2014.07.24. 21:51

    Azert az iphone 4 mar nem mai darab…..vegyetek egy androidos fost ott meg ennyi tamogatas sincs.3-4 evente azert erdemes cserelni egy telót ha valaki szeretné kihasznàlni az ujdonsagokat… Azert ne varjuk mar ,hogy 5-6 evig legyen ra update….

  16. MacKo - 2014.07.26. 23:36

    Igazi mazochista lehet, aki ios8-at akarna feltuszkoltatni a sima 4-re. Nem eleg lassu igy is, apafejek?

Szólj hozzá Te is!