Touch ID – hamarosan névváltoztatáson eshet át

HusztiD 2014.07.17. 13:08 Apple, Egyéb, iPhone 1 db 707

A 9to5Mac figyelmes volt és észrevette, hogy az Applenek hamarosan át kell keresztelnie a tavalyi iPhone 5S-ben debütált Touch ID-t. Miért? Mert az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Irodája nem fogadta el a bejegyzést, mivel 2001-ben már hasonló névvel lett bejegyezve a Kronos Touch ID. A visszautasítás még idén májusban történt, azonban azt csak most hozták nyilvánosságra. Jelenleg az Applenek hat hónapja van, hogy valamilyen jogorvoslattal álljon elő, különben meg kell változtatni a szenzor elnevezését, amely további bonyodalmakhoz vezethet a későbbiek folyamán.

A másik ujjlenyomat olvasós hírrel pedig a már ismert francia Nowhereelse blog állt elő. Azt állítják, hogy a fenti képen az új iPhone 6 szenzora látható. Hogy ez mennyire valós vagy sem, azt nem tudjuk, viszont első ránézésre csak kisebb eltérések láthatóak rajta, mint például a csavaroknak a helye, amely módosítása vélhetően az új dizájnak köszönhető. Az eddigi pletykák szerint az új készülék egy sokkalta jobb és ellenállóbb olvasót kap majd, mint ami a tavalyi iPhone 5S-ben bemutatkozott.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Patrik - 2014.07.17. 18:34

    Táccsájdí helyett táccsszenzor . Logikus

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.