18000 embert épít le a Microsoft, főként volt Nokiás dolgozókat

Skarp 2014.07.17. 18:40 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 11 hozzászólás 414

Várható volt, hogy az irányváltással komoly elbocsátások lesznek, de senki nem gondolta, hogy a vállalat történetének legnagyobb hulláma kezdődhet meg. A cég közleménye szerint nagy részük (kb. 12500 fő) a Nokia gyártósorainak munkásai – a finn cég 7,2 milliárd dolláros felvásárlása anno 30 ezer új alkalmazottat hozott a konyhára. A maradék 5500 ember más területekről kénytelen távozni. Ha kicsit kontextusba akarjuk helyezni: az eddig rekorder leépítés 2009-ben volt, amikor is a maradéknál alig több embert, 5800 személyt tettek lapátra.

Június elején a Microsoft még 127 ezer alkalmazottat fizetett, ami azt jelenti, hogy a redmondi vállalat dolgozói 14 százalékától vált meg. Bár információink nincsenek, joggal feltételezhetó, hogy a komáromi Nokia-üzem 1600 dolgozója is részét képezik a számnak – bár a hírek szerint ez a kapacitás nem megszűnik, csak ázsiai területekre települ át az olcsóbb munkaerő miatt. A közlemény szerint az átalakítási terv lényegében végrehajtásra kerül a 2014-es év végéig, és 2015 júniusára zárul ténylegesen-hivatalosan, a cég 800 millió dollár felszabadulását várja az elbocsátásoktól.

A héten már felreppentek pletykák egy nagy kirúgási hullámról, ami az előszele lehet a Nadella-féle nagy irányváltási stratégia elindulásának. A Microsoft nagy játékos volt az okostelefonos korszak hajnalán, azonban az iPhone és az Androidos telefonok sikere sokadlagos szereplővé tette, s az iPad megjelenése a low-end PC-k piacán is komoly visszaesést okozott. Bár 18 ezer állás megszűnése komoly dolog, de a legfontosabb kirúgás a cég szempontjából mégiscsak Ballmeré lehetett, aki az igazgatótanács támogatása híján kénytelen volt elhagyni a céget.

Ballmert komolyan kritizálták, amiért képtelen volt felvenni a megváltozott okostelefon-piac ritmusát és a nagy bukásnak bizonyult Windows Vista és a közel sem tökéletes Windows 8 a kritikusok szerint hozzájárult a PC-s eladások megcsappanásához. Utódja, Satya Nadella februárban vette át a kormánykereket, az iparág nagy reményeket fűz a vízióval jól láthatóan rendelkező CEO-hoz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. S - 2014.07.17. 21:59

    Nem tervezek MS termék vásárlást! Soha többet!
    Köszönet Jobs-nak! Vége a szenvedésnek!
    :-)

  2. Ibrick - 2014.07.17. 22:44

    Na most megfogtad a lényegét… :-)
    Szép volt! Ezt mind összehoztad önállóan!?

  3. Mukiens - 2014.07.17. 22:56

    Most nem a cikkre reagálva, de azért valljuk be egy win 8.1 jóval jobb mint az osx. Én nem akarok megbántani senkit, de ebben egy kicsit előbb tart a MS. Persze a stílus, elegancia, kinézet az Applenek jópont..de azért mégis.

  4. David - 2014.07.18. 06:20

    Az persze tuti jobb főleg ha munka közbe kapsz egy kék halált ami valjuk be gyakori :D

  5. Diamond - 2014.07.18. 06:39

    Biztosan igazad va en sosem probálltam !

  6. Fehérsólyom - 2014.07.18. 07:34

    Hová tünt egy cikk az alkalmazásból?
    Böngészőben látszik.

    Slamasztikában a Samsung?
    Skarp2014.07.15. 15:22Apple, iPhone, Kiemelt hírek8 db448

    Visszajalzés az iPhon hungary-nek nem megy el:
    “Delivery to the following recipient failed permanently:

    info@ihungary.hu
    … Stb. …

  7. tutajOSX - 2014.07.18. 08:11

    Mukiens!
    Szerintem izlések és pofonok.
    Én pl. soha nem használnék windows-t!
    Igénytelen, felhasználói szemszögből köze nincs a felhasználóbarát müködéshez, pl.:amennyi hardware, annyi driver, mindegyik összecsapva(csak adják ki gyorsan).
    Az Apple is profitorientált cég természetesen, de ott legalább látszik az, hogy törődnek pl. a design-al,a felhasználás egyszerűségével, hogy a legegyszerübb legyen még egy nyavajás telepítés is. Pl.:Egy program eltávolítása után nem marad ott 1.5Gb szemét a tárolón.
    Lehet sírni, hogy drága az alma, de a pénzedért minden olyan eszközt megkapsz softwaresen,hardwaresen, ami könnyíti a munkát,szórakozást, és nem hátráltatja,nehezíti azt!
    eh

  8. S - 2014.07.18. 11:59

    Ibrick: :-) Igazad van! Jogos! Nálad a pont!
    (Elkapott az indulat az MS miatt!)

  9. Jeremy - 2014.07.18. 16:06

    Én microsoft termékeket használok, főként eredeti termékeket. Nem azt mondom, hogy nem fogom továbbra is ezeket a termékeket használni, de az biztos, hogy eredeti szoftvert többet tőlük a büdös életben nem fogok vásárolni…. Majd a kalózszoftveren beszerzem ezek után ami éppen kelleni fog… Roh…jon meg az MS…..

  10. Móóó - 2014.07.18. 20:02

    Tök jó, amikor olyanok mondanak véleményt a WP 8.1-ről, akik még életükben nem használták.
    Kék halál a 8.1-nél? Majd fényképezd már le! Mondjuk azért mert a legstabilabb rendszer…

  11. LALI - 2014.07.19. 09:56

    Én Windows 7-et használok de évente legalább egyszer el kell vinni a szervízbe hogy megcsinálják a hibáit! :)

    De az IMAC gépek többségével nem értek egyett!
    Hogy mi a fenne szükség van ilyen monstrum gépekre amikor az emberek többsége ugysem veszi meg mert felesleges pénzkidobás!

    És ha már az IMAC-ekknél vagyunk menyetek fel a Szafari böngészőbe és próbáljatok megnyitni:
    -Google keresőt
    -Youtube
    -Gmail

    Lesz egy kis szuper élmény az új IMAC-el! :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.