Fit Smart – iOS kompatibilis óra az Adidas-tól

HusztiD 2014.07.12. 13:05 Apple, Egyéb 0 db 1 181

A napokban már beszámoltunk, hogy a Nike Fuelband mérnökeit sikerült az Apple-nek átcsalogatnia magához, hogy vélhetően az iWatch fejlesztésén felhasználják a tapasztalataikat. Mindeközben az Adidas úgy gondolta, hogy elérkezett a megfelelő pillanat arra, hogy ők is beszálljanak a viselhető kiegészítők piacára, melynek segítségével a sportolókat célozzák meg.

A Fit Smart mindent tud, amit egy hozzá hasonló fitnesz trackernek tudnia kell: méri a pulzusunkat és helyet kapott benne egy gyorsulásmérő szenzor is. Ezek segítségével megállapítja az elégetett kalóriát, kiszámítja az aktuális tempót és távolságot, továbbá méri a megtett lépéseinket is. A hivatalos információ szerint az óra egy 200 mAh-es akkumulátort kap, ami egy feltöltéssel 5 napig képes üzemelni úgy, hogy mindennap egy órát edzünk vele. Az új kiegészítő egészen könnyű lesz, hiszen 58 grammot tesz ki, a kijelzőért pedig egy 17×11 LED fénysor gondoskodik. Az óra szorosan együttműködik majd a miCoach programmal, amely egyaránt elérhető iOS-re és Androidra.

A Fit Smart augusztus 15-étől világszerte elérhető lesz 199 dolláros áron.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!