Novemberben kezdődhet meg az iWatch tömeggyártása

HusztiD 2014.07.11. 11:08 Apple, Egyéb 2 db 552

Ming-Chi Kuo, a KGI egyik elemzőjének neve már ismerős lehet számotokra, hiszen korábban már megjósolta, hogy mit várhatunk idén az Apple-től. Ekkoriban még úgy volt, hogy az iWatch valamikor most, a harmadik negyedévben kerül piacra. A legújabb hírek szerint erre még várni kell egy csipetnyit, hiszen év végén kezdődhet meg a sorozatgyártása.

Ming új hírekkel is szolgált, ugyanis kiderült, hogy nem olyan egyszerű a régóta szóban forgó okosóra megalkotása, hiszen az nagyon komplex mind hardveresen és szoftveresen. Ezen felül olyan, részben új dolgok is nyilvánosságra kerültek az óráról, amely szerint hajlékony AMOLED kijelzővel lesz felszerelve, zafírborítást kap és ezek mellett még vízálló is lesz. Ha igazak az elemző állításai, akkor novemberben kezdődhet meg az óra gyártása, emiatt 40%-kal kevesebb mennyiséget tudnak idén leszállítani.

Hogy ebből mi lesz igaz vagy sem, az majd az elkövetkezendő hetek, illetve hónapok folyamán kiderül. Kuo jóslatai egyébként eddig rendre bejöttek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 2 db

  1. Ibrick - 2014.07.11. 12:07

    Remélem téved :)

  2. BZs - 2014.07.13. 21:34

    Hála a teremtőnek! Vízálló lesz!

Szólj hozzá Te is!