Miért kellettek az új iPod-ok?

Skarp 2014.06.27. 18:43 Apple, iPod 11 hozzászólás 931

Bár mi is megírtuk, hogy az iPod látott már szebb napokat is, az Apple úgy látszik még nem adta fel az utolsó kenetet az Apple újkori reneszánszát elindító lejátszóra – helyette még egy végső nagy rohammal próbál bevételt szerezni innen is, mielőtt nyom nélkül eltűnnének az eszközök a boltok polcairól. Azt már tudjuk, hogy némileg csökkent a teljes iPod Touch-széria ára és a 16 gigás verzió is megkapta az iSight kamerát úgy, hogy az is olcsóbb lett. A tabletek és okostelefonok korában egyre kevésbé releváns és már egymilliárd dollár alatti forgalmat hozó Touch megkapta a végső esélyt a bizonyításra.

Az egyik elmélet szerint azért hajlandóak mérnöki kapacitást szánni a veterán terméknek, mert egyben tartja az Apple ökoszisztémáját, főleg a fiatalabb júzerek becsalogatásával. Bár manapság egyre fiatalabb gyerekek kapnak okostelefonokat, az arra még nem érett lurkók számára hasznos lehet egy ilyen eszköz. Adatforgalmi díj nélkül netezhetnek wifin keresztül, zenét hallgathatnak és játszhatnak is. Az árcsökkentésekkel 200 dollárnál kezdődik a belépő az iOS-világba, s az Apple még az akciós árral is jelentős profitra tesz szert, ha számításba vesszük, hogy az évek során mennyit csökkent a flash meghajtók ára.

Mindenesetre kérdéses, hogy az állítólag az utolsó 25 év legmeredekebb pipelinejának elindítása előtt nem kockázatos-e erőforrásokat ölni egy életciklusa abszolút végén járó eszközbe. Talán ez is valami csavaros terv része? Talán az iWatch-csal, vagy valamelyik új termékkel kapcsolatos a dolog? Pár hét múlva többet fogunk tudni – ebben egészen biztos vagyok.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.06.27. 19:17

    Egymilliárd forgalmat hoz:))) akkor mi a kérdés.
    Hány cég örülne egymilliárdos forgalomnak.

  2. Bence - 2014.06.27. 20:16

    Lehet csak iPoddal lesz kompatibilis az iWatch?! :O

  3. Milan - 2014.06.27. 20:33

    1milliárd a forgalom.nem a profit,ne keverd össze!

  4. Szegedi Balazs - 2014.06.27. 22:49

    ha minden eszkozon csak par ezert forint haszon lenne(tudjuk h tobb van) akkoris egymilliard nagyon sok belole..szoval ezis egy jo lepes volt! mar csak az iwatch ot adnak ki.

  5. MacKo - 2014.06.28. 01:29

    A tobbi cegtol pont azert kulonbozik, mert nem csak a haszon lefolozesen van a hangsuly, azert gondolkodnak el 1Mrd-on is

    Sokan masok gyorsan fejnek a sajat ceguket, veszelyeztetve a hosszu eletpalyat

  6. Apples - 2014.06.28. 02:03

    Miii? Hogy az Almanal nem a lehetséges es aktuális profit lenne az elso helyen?!? Ez tévedés… Minden arrol szól. Steve utan mar a profit mozgatja az innovációt – szerintem.

  7. Apples - 2014.06.28. 02:03

    Miii? Hogy az Almanal nem a lehetséges es aktuális profit lenne az elso helyen?!? Ez tévedés… Minden arrol szól. Steve utan mar a profit mozgatja az innovációt – szerintem.

  8. Ibrick - 2014.06.28. 08:38

    Az applenél csak a profit számít a többi mellékes, anno Stevet is kirúgtak, ha emlékeztek rá, mert nem egyezett ezekkel a nézetekkel.
    Aztán teltek múltak az évek és a Steve gyerek is beállt a sorba.

  9. iFan - 2014.06.28. 09:44

    Én esküszöm gyászolni kezdek, ha leállítják. iPod Touch 4g-vel kerültem be az iOS világba, 2 évvel ezelőtt, és nagyon szerettem. Azóta iPhone-om van, de ami a célját, hogy becsalogasson, bőven megtette.

  10. BaLee - 2014.06.28. 09:48

    1 milliárd dollár :))

  11. Peti - 2014.07.12. 12:53

    Én is iPoddal kezdtem anno egy 2. generációs volt az első. Nagyon szerettem.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.