Árcsökkenés keretében frissült az iPod Touch termékvonal!

HusztiD 2014.06.26. 16:41 Apple, iPod 4 hozzászólás 417

A mai nap frissült az iPod Touch termékcsalád, ami több dolog miatt is érdekes. Elsőnek például azért, mert általában csak szeptember környékén frissíti az Apple a zenelejátszókat. A másik dolog pedig az, hogy most egy árcsökkenés keretében megérkezett az új 16GB-os legkisebb modell is.

Mint azt már tudjuk, elég nehezen tudnak az almások bármit is titokban tartani, hiszen hónapokkal a bejelentés előtt már kiszivárogtak az információk az iPhone 6-ról, most pedig az iPod Touch esetében senki sem tudott semmit az új kütyü érkezéséről. Egy pár órával ezelőtt elérhetővé váltak a jóárasított zenelejátszók, így a 32GB-os modellt ezentúl 86.990 forintért (99.990 helyett), a 64-es verziót pedig 99.990 forintért (134.990 helyett) rendelhetjük meg az Apple oldaláról. Ezen felül történt egy kisebb módosítás is, hiszen a 16GB-os lejátszó is megkapta az 5 megapixeles iSight kamerát.

A dolog érdekessége csupán annyi, hogy az amerikai boltokban már kapható az új, 16-os verzió, míg Magyarországon jelenleg nem elérhető. Hogy pontosan mikortól lesz kapható, az nem tudott, de remélhetően már a jövőhét folyamán megrendelhető lesz az.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.06.26. 17:35

    Tehetnének bele egy GSM modult azt lenne egy olcsó telo az applenél.

  2. csab2 - 2014.06.26. 20:45

    Eddig nem volt 16 gigás modell?

  3. Berci - 2014.06.26. 22:38

    csab2: volt, csak hátlapi kamera nem volt rajta.

  4. Jackson - 2014.06.27. 14:04

    Ibrick: Számtalanszor ellet mondva az Apple nem foglalkozik olcsó dolgokkal. Ez most olyan hogyha egy Mercedes S- Class-ba beraknánk egy Opel Corsa motorját… Ez egy luxus márka, aki nem tudja megfizetni, fogadja el ne siránkozzon.

Szólj hozzá Te is!