Ilyen lehet az állítólagos iPad Air 2 táblagép

HusztiD 2014.06.18. 13:00 Apple, iPad 4 hozzászólás 1 216

Eddig leginkább csak az iPhone 6-ról szivárogtak ki pletykák, de most úgy tűnik, hogy lassacskán az iPad is sorra kerül. A legújabb képekkel és információkkal ismételten a francia Nowhereelse számolt be, akik korábban már nem egy iPhone 6-tal kapcsolatos szóbeszédet közöltek le. Az alábbi képeken elvileg az új tablet pontos replikája látható, amelyből megtudhatunk egy-két érdekes dolgot.

Régóta emlegetik a Touch ID-t. Az Apple ujjlenyomat olvasója még tavaly ősszel debütált az iPhone 5S-ben, azonban 2013-as tabletek nem kapták meg. Egyes pletykák azt állítják, hogy idén mind az iPad Mini és Air megkapja azt, viszont vannak források, amik még mindig úgy hiszik, hogy erre idén sem kerül sor. A legújabb képek arra engednek következtetni, hogy a vélhetően októberben debütáló iPad Air 2 megkapja az új Touch ID-t. Ezen felül a tablet dizájnja is kisebb ráncfelvarráson esik át, hiszen az alul található hangszóró némileg megváltozik, ugyanakkor a hangerőt szabályzó gombok is, viszont a korábban mellettük elhelyezkedő a némító gomb eltűnik, ahogyan az alábbi képek ábrázolják. Ezen felül láthatunk kisebb lyukakat a készüléken, ám nem tudni, hogy ezek így lesznek a végterméknél is (ha igen, akkor vélhetően új mikrofonok lesznek elhelyezve a hatékonyabb zajszűrés miatt).

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. csab2 - 2014.06.18. 13:16

    Én ott látom a hangerő szabályozó gombokat. :)

  2. Lackó - 2014.06.18. 14:09

    Eddig úgy gondoltam, hogy nincs értelme az iPadbe rakni Touch ID-t, de így, hogy most már a fejlesztők előtt is megnyílik a lehetőség, hogy belerakják alkamazásaikba, így szerintem már hasznos.

  3. iBolya - 2014.06.18. 14:37

    Szép

  4. Lacika54 - 2014.06.19. 13:54

    Kedves Szerkesztők!

    A pletyka nem szivárog ki sehonnan, a pletykát azt CSINÁLJÁK!!!!
    Nem akarom tovább definiálni, ha megteszitek magatoknak helyettem, rá fogtok jönni hogy igazam van.
    Remélem csak elírás volt részetekről és nem veszitek bántásnak az észrevételezésemet. Köszi, további kellemes napot!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.