Peren kívüli megegyezés az e-könyv kartellezés ügyében

Skarp 2014.06.17. 14:09 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 268

Aki nem tudná miről is van szó: Manhattan körzeti bíróságának bírója, Denise Cote tavaly júliusban úgy ítélte meg, hogy az Apple és öt kiadó az árak felhajtására kartellt alapított, ezzel pedig megsértette a trösztellenes törvényeket. Cupertinonak most peren kívül sikerült megegyeznie 33 állammal és a felperesekkel az e-könyv árak felverése miatt indított csoportos perben. A hétfői megállapodással elkerülhetővé vált a hosszas jogi huzavona, amiben a sértettek több, mint 800 millió dollár kártérítést követeltek.

A felpereseknek a bíró döntése alapján 30 napjuk van a megegyezési papírok benyújtására. A megállapodás részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, valószínűleg még a bíróság jóváhagyására várnak. Az USA Igazságügyi Minisztériuma még 2012 áprilisában kezdeményezte a vádemelést a kiadók és az almás gyártó ellen. Az első eljárást több követte: először 33 állam vonta perbe külön-külön a vállalatot a fogyasztók nevében, és egyéni sértettek is összeálltak egy csoportos kereset keretein belül.

A kártérítési összeg 840 millió dollárra rúgott – az okozott kár pontos mértékét a július közepére kiírt perben állapították volna meg. A kiadók (a Hachette Book Group, a HarperCollins Publishers, a Penguin Group (USA) Inc., a Macmillan and Simon & Schuster Inc.) már korábban megállapodásra jutottak a sértettekkel, 166 millió dolláros összegben. Az Amazon nyomasztó e-könyvpiaci dominanciájának megtörésére indított összeesküvés kapcsán Kristin Huguet az Apple szóvivője nem kívánt nyilatkozni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Bandita - 2014.06.17. 17:38

    Na így látnám Cookot szívesen csak számmal a kezében!

  2. S - 2014.06.17. 18:21

    Gratulálok az előttem kommentelőnek

  3. Bandita - 2014.06.17. 19:57

    Köszi! Nem tehet róla nem bírom a faszit!

  4. S - 2014.06.18. 14:51

    Én bírom!

  5. GTomi - 2014.06.18. 16:47

    Mégis miért nem bírod?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.