TouchPal – újabb billentyűzet az iOS 8-hoz

HusztiD 2014.06.13. 16:41 Apple, iOS 7 hozzászólás 1 588

A múltheti Worldwide Developers Conference folyamán olyan dolgokat mutattak be az Apple vezetői, melyre nem sokan számítottak. Megkaptuk a régóta óhajtott widgeteket, de ezen felül mostantól külsős fejlesztők virtuális billentyűzeteit is telepíthetjük majd a telefonunkra az iOS 8 által, méghozzá rendszerszinten.

Még az előző hét folyamán bemutatkozott a Fleksy, akiknél már bétatesztelésre lehet jelentkezni, azonban most jött egy újabb, talán komolyabb rivális. Az Androidos felhasználóknak már ismerős lehet a TouchPal féle megoldása, hisz a rivális platformon is beszerezhetőek az úgynevezett swipe és slide klaviatúrák, melyek segítségével elvileg könnyebben gépelhetünk, mintha hagyományosan tennénk. Ezeknek a lényege, hogy vonalakat húzunk a digitális gombok fölött, ezáltal sokkal több időt spórolhatunk meg, mintha külön pötyögnénk. Elvileg. A TocuhPal-ban van autocorrect, így ha valamit elírtunk volna, akkor azt automatikusan korrigálja a hibákat. Az egyedüli kérdés már pedig az, hogy lesz-e magyar nyelvű támogatottság benne amire megjelenik az iOS 8 végleges változata, különben nem sok hasznát vennénk, mivel állandóan kijavítaná a szavainkat egy hasonló, angol kifejezésre.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.06.13. 16:57

    Vagy valaki csinálhatna egy normális magyar billentyűzetet.

  2. Fapuma - 2014.06.13. 17:05

    Ibrick. Te is vagy valaki, nem? ;)

  3. offline98 - 2014.06.13. 18:35

    :D

  4. Fehérsólyom - 2014.06.13. 18:58

    Régóta vártam erre a lehetőségre. Végre lesz használható billentyűzet.
    Az automatikus korrigálás amúgy nem jó. Mert ha pl. tíz esetben eltalálná is amit az ember akart írni, egy esetben pedig rosszra korrigál, akkor bizony már hajlamos a dolgozó nem észrevenni ezt az egyet. Tehát úgyis figyelni kell. Jobb megoldás, ha csak szép csendesen ajánlgat szavakat, így ha kell ki lehet választani a megfelelőt. Az ilyen autokorrekciós rendszer csak azoknál szokott beválni, akik képesek a háromszáz szavas szókincsükkel mindent elmondani.

  5. Szegedi Balazs - 2014.06.14. 10:11

    szerintem felesleges aki tud igazan jol es gyorsan irni akkor annak nincs ilyenre szuksege es ha mar itt tartunk az android regota tudja…de akkoris iphonee❤️❤️

  6. Vadász Erika - 2014.06.15. 01:27

    Régi androidos időből egyetlen dolog hianyzik, a swype. Fantasztikus volt. (No meg a cerka, amivel gyorsan fel tudtam írni egy telefonszámot a Note-ra.) De ennyi. Azóta is örülök, hogy átváltottam az iPhone-ra! Viszont ha lenne magyar swype, hát az csodás lenne!

  7. Isukanen - 2014.06.15. 19:49

    Kb 1000 éve működik androidra.. Hibátlanul!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.