Öt dolog, amit nem árt tudnod a hetedelésről

Skarp 2014.06.10. 14:01 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 1 db 619

Ezzel a címmel szedte össze a legfontosabb tudnivalókat az Associated Press az utóbbi idők AAPL részvényeket érintő legfontosabb műveletével kapcsolatban, ami akár olyan jó hatással is lehet a részvények áraira, mint egy iparágat megrengető bejelentés. Hétfőtől tehát hetedáron vehetőek az Apple értékpapírjai, aki pedig birtokolt már párat belőlük, az mostantól hétszer annyival rendelkezik.

A jó hatás már a manőver befejezése előtt érezhető volt, hiszen az április végi bejelentéstől majdnem 25 százalékot emelkedett, ami 100 milliárd dolláros hasznot hozott a befektetőknek és 4 százalékos emelkedést a Standard & Poor’s 500-nak. Persze ebbe még jópár dolog belejátszott, de az biztos, hogy a hetedelés visszahozta a befektetési kedvet. A MarketWatch felmérése alapján az elemzők pont fele javasolja vásárlásra az AAPL-t.

1. A felosztás több befektetőt vonzhat
Az AP szakértője szerint ennek több köze van a pszichológiához, mint a logikához. A felosztások mint tudjuk csökkentik az árakat, miközben növelik a piacon lévő papírok számát. A cég piaci értéke marad ugyanaz, de az alacsonyabb vételi ár olyan befektetőket is felpörgethet, akiket korábban elriasztott a példátlanul magas ár – pont ezért szokás ilyen műveleteket végrehajtani. A pénteki záróérték a kiváló 645 dollár volt, a részvény hétfőn már 92 dolláron nyitott és jó teljesítménnyel 93,70 dolláron zárt, amivel régi áron kb. 655 dollár lenne.

2. Nagyobb presztízst hozhat
Nem biztos, hogy erre hajtott az Apple, de az alacsonyabb ár lehetővé teszi, hogy a cég bekerülhessen a Dow Jones Ipari Átlagot adó 30 részvény közé. A kiemelkedő fontosságú mérleg a gazdaság kulcsszektoraira koncentrál, így az Apple kiváló jelölt lehet – főleg ha termékei népszerűségét és 171 milliárd dolláros éves bevételét nézzük. A magas ár azonban eddig lehetetlenné tette, hogy bekerülhessen a DJIA-részvények közé, hiszen torzította volna az értéket azzal, hogy ennyire kilóg felfelé. Tekintve hogy a legmagasabb részvényeket nagyobb súllyal számítják a Dow Jonesnál, nagyon valószínűtlen, hogy 300 dollár fölötti részvények bekerüljenek. Jelenleg a Visa Inc. az egyetlen 200 dollár fölötti papír a DJIA-ben.

3. Az ilyen akciók kezdenek kimenni a divatból.
Régebben ha egy részvény ára elérte a 100 dolláros értéket, majdhogynem kötelező és automatikus volt. Az utóbbi években ez azonban fokozatosan kikopott a szokások közül – manapság a cégek már teljesen rendben vannak a többszáz dollárért árult részvényekkel is. Jól mutatja a trendet az is, hogy 2009 óta a SP500 vállalatok mindössze 57 alkalommal hajtottak végre ilyesmit, míg 1997 és 2000 között mintegy 375-ször osztottak. Ez persze a dot-com robbanás hatása is volt, de azért elgondolkodtató.

4. Az Apple is csinált már ilyet…
…bár jóval kisebb léptékben. Felezett 1987 májusában, 2000 júniusában és 2005 februárjában is. Az 1987-est két százalékos emelkedés követte az első évben, a 2000-es után 57 százalékkal estek vissza az árak, bár akkoriban az egész techpiac küszködött. A legsikeresebb manőver talán a 2005-ös volt, ami után mintegy hatvan százalékos emelkedést könyveltek el.

5. Itt az ideje átállni fejben
A felosztás előtt a rekordár 705,07 dollár volt, ami 100,72-re módosult a hetedeléssel. Érdekesség, hogy az 1980. decemberi tőzsdére lépéskor 39 centről indult a diadalmenet.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. S - 2014.06.10. 14:28

    Ügyes

Szólj hozzá Te is!