iCloud: olcsón a felhasználónak, még olcsóbban a fejlesztőnek

Skarp 2014.06.08. 17:45 iPhone 9 hozzászólás 894

Az Apple iCloudjának kettős volt a megítélése eddig, ezen kívánt változtatni a cég a WWDC-n bejelentett módosításokkal. Eddig évi 20 dollárért mindössze plusz 10 giga járt a felhasználóknak az alapból és ingyenesen járó 5 giga mellé, s azért a pénzért, ami 50 gigára növeli a tárhelyet a Dropboxnál és a Box.comnál 100 giga járt. Arról nem is beszélve, hogy további 20 dollárért a Google Drivetól már 1 terát kaphattunk.

A változásokkal az alap tárhely ugyan marad 5 gigán, viszont nevetséges 1 dolláros havi összegért 20 gigát, míg 4-ért már 200-at kapunk. 1 teráig további lépcsőfokok is lesznek, bár azok árait még nem tudjuk. Az iCloud Drive ezzel az élmezőnybe kerülhet, ugyanis ha csak a 200 gigát vesszük alapul, ugyanez a Dropboxnál évi 200 dollárunkba kerül.

Az újításokkal azonban a fejlesztők is kiválóan járnak, hiszen ők is használhatják az iCloudot alkalmazásaik dokumentumainak és adatainak tárolására, s erre külön szolgáltatást is kaptak: a CloudKitet. Ez az új és gyakorlatilag ingyenes megoldás szintén 5 gigáról indul (további 50 MB még adatbázisként), s minden egyes júzerrel további 100 MB jár, illetve 1 MB adatbázis – ez egészen 1 PB tárhelyig és 10TB-os adatbázisig mehet el.

Adatforgalom is dukál emellé, alapból 25 megabyte naponta, illetve 250 KB adatbázisonként, ez minden júzerenként fél mega és 5 KB/nap-pal növelhető egészen 5TB-50GB/napig. Egy dolog egészen biztos, az egyre erősödő platformháborúban az Apple komoly érveket pakolt az asztalra az ingadozó fejlesztői elé.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Ncg - 2014.06.08. 18:31

    És ez mikortól él? Mert nekem még mindig a régi árak vannak kint !!

  2. Farr Vince - 2014.06.08. 19:06

    Mikortol lehet vasarolni ezt az iCloud szolgaltatast?
    Az 1$ arat?

  3. Ody - 2014.06.08. 20:00

    Szerintem az iOS 8 kiadasakor

  4. Ibrick - 2014.06.09. 08:44

    És mire lesz jó?, mert ha csak mentésre és fényképet tárolni akkor kuka.

  5. S - 2014.06.09. 16:09

    Kuka a segged

  6. Apples - 2014.06.09. 23:21

    Mi ertelme ennek az 1$-os árnak? Nyilvan kifogom fizetni de mi a céljuk vele, miert nem ingyenes? Biztosan tobb járulékos költségük van az elszámolással mint 1$…

  7. klaci - 2014.06.10. 08:14

    Kérdezném,hogy az a tárhely nem csak a fotókra vonatkozik,mert csak a fotóknál mutatták be és az apple honlapján is a fotóknál írják az iCloud drive nál pedig nincs ilyen írva

  8. klaci - 2014.06.10. 10:42

    Tényleg jó lenne az a havi 1dolláros tárhely,csakhogy az egész iCloudra szól-e vagy csak a fotókra?Valami reakció?

  9. Ncg - 2014.06.11. 13:24

    Ugy látom ez a 8 hozzászólás nem elég arra hogy aki irta a cikket, az vegye a fáradságot, es legalább oda írná hogy bocs de én se tudom pontosan, etc. akármi. Mit is írhatnék még? ……

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.