A Beatsnél sem áll meg az élet – itt az Solo2

Skarp 2014.05.30. 16:46 Apple, Egyéb 5 hozzászólás 428

Még meg sem száradt a nyomdafesték a hivatalos bejelentésen, a Beats Electronics bejelentette, hogy hamarosan érkezik sikeres Solo fejhallgatójának újradizájnolt verziója, a Solo². Közleményükben így fogalmaznak: “erőteljes hallgatási élmény, szélesebb hangtartománnyal és tisztább hangzással”. Bár mi nem vagyunk meggyőződve a Beats fejesek nagyszerűségéről, füle válogatja – lehet hogy érdemes kipróbálni az újabb modellt is, ami már előre is rendelhető, június elsejétől pedig mindenhol elérhetővé válik. A készülékhez jár a RemoteTalk mikrofonos kábel is, amivel iOS eszközökön szabályozhatjuk a hangerőt.

Solo² fejpántját is újratervezték az előzőéhez képest és állítólag jóval flexibilisebbé és jobban illeszkedővé tette a nagyobb görbület. Szerintünk sokkal csinosabb lett, mint az előző iteráció. Feketében, fehérben, kékben, szürkében, rózsaszínben és a Project (RED) pirosában lesznek megvásárolhatóak, sőt az eddigi árnyalatokhoz két új, a Champagne és a Metallic Sky csatlakozik. Az utóbbi két színben 300 dollárért, míg a régebbiekben 200 dollárért lehet a vevőké.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. csab2 - 2014.05.31. 10:30

    Ez zsinóros, vagy BT?

  2. Marosi - 2014.05.31. 15:19

    Ez tuti kabeles, beats stuio se lett bl-es

  3. Apples - 2014.06.01. 01:11

    De most miert?
    “Még meg sem száradt a nyomdafesték a hivatalos bejelentésen, a Beats Electronics bejelentette, hogy hamarosan érkezik sikeres Solo fejhallgatójának újradizájnolt verziója, a Solo²”
    Mintha barmi koze is lenne ehhez az Apple-nek…

  4. Gery - 2014.06.01. 10:50

    Szerintem bili az egész. Egy jo sennheiser is tud ilyet. A bose meg főleg. És meg olcsóbb is.

  5. Motyon - 2014.06.01. 22:23

    Nem kapsz 50-ért jobb sennheisert és boset sem. Nekem studiom van és iszonyat.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.