Hónapokon belül érkezik a Samsung önálló okosórája

HusztiD 2014.05.26. 12:21 Apple, Egyéb 7 hozzászólás 421

Ugyan régóta beszélik már magát az iWatch-csot, de az Apple még nem szivárogtatott ki semmilyen hivatalos információt sem róla. Csupán pletykaszinten terjedt el, hogy milyen lesz az, illetve miket tudhat majd. Ha minden igaz, akkor az idei évben már bejelentik, illetve piaci forgalomba is kerülhet az okosóra. Úgy fest azonban a dolog, hogy a Dél-koreai társaság megelőzi az almásokat, hiszen a nyár folyamán piacra dobják az önálló okosórájukat.

A Wall Street Journal értesülései szerint a Samsung egy teljesen különálló okosórán dolgozik, melyhez még csupán telefonra sem lesz szükségünk. Elvileg a hordozhatók piacára szánt eszköz annyira sokoldalú lesz, hogy saját SIM kártyát rakhatunk bele, hívásokat fogadhatunk, felméri az egészségi szintünk, ugyanakkor képes lesz a helymeghatározásra is. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e Android Wear-t támogató modelljük, hiszen a hírek alapján a Samsung saját operációs rendszerével, a Tizennel fog az megérkezni. Ha igazak az értesülések, akkor már heteken belül, akár június vagy július folyamán megjelenhet az. Ha pedig visszaemlékszünk egy korábbi hírünkre, akkor abból kiderül, hogy a WWDC előtt, május 28-án tart egy konferenciát a koreai vállalat, ahol az egészség lesz a fő téma, így vélhetően bemutathatják az új órát.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Pal007 - 2014.05.26. 12:24

    És lesz vagy négy colos a kijelzője… :)

  2. Ibrick - 2014.05.26. 14:41

    Igen és az aksiját a tested bioenergiája fogja táplálni. Letapogató szkennerei pedig gyógyítják a rákot. Mikrohullámú részegysége közvetít az agyba a hangot, tehát nem kell hangszóró se bele, hisz a fülbe megy a jel.
    A bejövő hívásokat apró áramütés jelzi szív tájékán… Hehe….

  3. 007 - 2014.05.26. 18:47

    Persze úgy könnyű hogy a legkedveltebb iWatch koncepciót megcsinálják csamcsung logoval :D

  4. Templomos - 2014.05.26. 19:07

    És ha frissítik a Tizen-t,
    akkor az új oprendszer neve TizenEgy lesz, és TizenKettő, a prémium kategória meg a citTizen?

  5. Tomi - 2014.05.26. 22:30

    Ooo… Legkedveltebb koncepcio!?
    Valamit felre neztel:/

  6. Vélemény - 2014.05.26. 22:57

    Templomos: ott a pont! :D

  7. Velemeny - 2014.05.27. 09:58

    És megalapítják a Tizen Túliak Társaságát!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.