Egy hét múlva kezdődik a WWDC – ezekre számíthatunk idén

HusztiD 2014.05.26. 17:29 Apple, Egyéb, iOS, Kiemelt hírek, OS X 17 db 1,047

Pont egy hét múlva veszi kezdetét a 2014-es Worldwide Developers Conference, mely magyar idő szerint este 19:00-kor kezdődik majd. Érdemes lesz követni az oldalunkat, ugyanis az eseményről mi is beszámolunk élőben, s a lemaradtak számára lesz összefoglaló is, pontos adatokkal, egy későbbi időpontban. Az elmúlt hetek, illetve hónapok folyamán nagyon sok hír reppent fel, melyből sok érintette az iOS 8-at és az OS X 10.10-et, így most összeszedtük, hogy mit várhatunk a jövőheti eseménytől. Két dolgot már majdnem biztosra vehetünk: az Apple felfedi a két rendszert, illetve bemutatnak egy-két őket érintő újdonságot, mint például a Healthbook-ot vagy az új Sirit, esetleg Apple Maps-et. Ami már kissé kétségesebb az egy új termék bejelentése, vagy a korábbiaknak a frissítése, de ez sem teljesen kizárt.

iOS 8

Healthbook: Talán ez lesz az új iOS legfőbb újdonsága, ugyanis az eddigi hírek alapján minden egészségügyi adatot tudni fog rólunk. A korábbi pletykák alapján pedig ezzel együtt debütálhat az iWatch is,  de érkeztek már olyan hírek is, melyek szerint csak jövőre dobhatja piacra az okosóráját az Apple.

Siri: A korábbi pletykáknak megfelelően esélyes, hogy az almás programozók továbbfejlesztik a személyi asszisztensünket, így egy sokkalta könnyebben és gyorsabban használható hangvezérlést kaphatunk.

Notification Center: Tovább fognak rajta csiszolni, valamivel letisztultabb lesz. Jelenleg 3 füles felosztású ez a funkció: mai, összes illetve a kihagyott figyelmeztetések. Ezt elvileg két részre fogják bontani, így csak a mai értesítések maradnak és az összes többi, amelybe minden más fog tartozni. Ezen felül az Apple programozói bővíteni kívánják az itt jelzett adatokat, de az még kérdéses, hogy mivel.

Alkalmazásokon közötti kommunikáció: Talán ez lehet az egyik legérdekesebb újítás. Ez azt jelenti, hogy az App Store-ból letöltött programok gördülékenyebben kommunikálhatnak egymással. Például egy képszerkesztő programban végzünk utómunkálatokat a képen, amit az a szerkesztés befejezte után automatikusan feltölt Instagram-ra vagy Facebook-ra, ha azt engedélyezzük.

Hangfájlok: Sok ember számára átláthatatlan az alkalmazás kezelése, így ez is megújulhat részben, hiszen egy sokkalta kezelhetőbb, letisztultabb formára vágynak a felhasználók.

Üzenetek: Nem teljesen lényeges, de sok ember számára hasznos lehet a következő funkció. Beállíthatjuk majd, hogy x idő múlva az üzeneteinket törölje az alkalmazás, például az egy évnél régebbi beszélgetéseinket automatikusan törli, így kevésbé veszünk el köztük. Ezt elvileg ki is lehet kapcsolni, így nem kell félni attól, hogy valaki elvesztené a fontos üzeneteit.

Game Center: Ez egy nagy kérdés lehet az iOS 8-ban, ugyanis az évekkel ezelőtt bevezetett szolgáltatást nagyon kevés ember használja, így az Apple-nek nem éri meg azt fejleszteni. Elvileg törölhetik az alkalmazást, de továbbra is lesznek Game Center támogatott programok, amelyeken belül elérhetünk pár lényeges információt (eredmények, pontok, barátok listája, stb.).

CarPlay: Igaz, hogy csak a 7.1-es rendszerrel tette ezt elérhetővé az Apple, de a hírek szerint valamivel többet fog majd tudni. Például használhatjuk majd Lightning kábel nélkül is az autók saját WiFi hálózatán (már amennyiben ilyen kocsival rendelkezünk) keresztül. Elvileg a vállalat már az iOS 7.1 óta teszteli ezt az új funkciót.

Shazam: Egyes információk szerint az iOS 8 egyik újdonsága a beépített zenefelismerő szolgáltatás lehet, melyhez csupán Sirit kell megkérdeznünk, hogy éppen melyik dalt hallhatjuk a háttérben.

OS X 10.10 (Syrah)

Talán erről tudhatjuk a legkevesebb információt, de az eddigiek alapján a Syrah kódnévre keresztelt, fejlesztés alatt álló szoftver a Mavericks méltó utódja lehet. Az előző operációs rendszerben az Apple leginkább az úgynevezett motorháztető alatti fejlesztésekre gyúrt rá, mint például az újabb grafikai animációkra, jobb üzemidőre, a jobban kihasznált hardverelemekre és a grafikai megjelenítésre egyaránt. Ha megnézzük az elmúlt hetekben kiadott 10.9.3 fejlesztéseit, akkor észrevehetjük, hogy előszeretettel mennek tovább az almás programozók ezeken az utakon. Ezek alapján várható, hogy az Apple ismételten az ehhez hasonló fejlesztésekre gyúr rá, hogy sokkal jobbá, ugyanakkor még ennél is stabilabbá tegye az operációs rendszerét.

 

Még május elsején látott napvilágot a hír, mely szerint az Apple több iOS programozót is átküldött az OS X csapatába, hogy feltehetően még jobban összekovácsolják a két rendszert. Egyébként már érkezett egy koncepció, hogy milyen lenne a flat dizájnos OS X, ha azt Jony Ive fejlesztené. Mivel nem Jony a Syrah felelőse, így nem feltétlen várható, hogy a 10.10 az iOS 7-hez hasonló dizájnt kapjon. Viszont az sem kizárt, hogy némileg átszabnak pár dolgot a vélhetően nyár végén érkező rendszerben. Ezt már tényleg csak a WWDC-n tudhatjuk meg, addig mennek tovább a találgatások.

Hardverek

Talán ez a legkérdésesebb dolog, hiszen a korábbi értesülések állították, hogy ekkor jönnek a MacBook Air frissítések, melyekre azóta már sor került, ám voltak olyan szóbeszédek is, melyek alapján most jöhetnek majd a Retinás Air modellek. Erre kicsi a valószínűség, viszont nem elképzelhetetlen, hogy valamelyik vezető felfedi az iWatch-ot a Keynote keretein belül, esetleg kicsit megvillantja azt. Ezen felül érdemes még szót ejteni az Apple TV-ről, ugyanis régóta mennek erről is a találgatások, hogy mikor és milyen újdonságokkal frissítik azt az Apple-nél. Hogy ezeken kívül kaphatunk-e más újdonságot vagy frissítést, azt nem tudni, de az alábbiakban felsoroltakra tippelnek leginkább az elemzők.

A WWDC 14 egy 5 napos rendezvény lesz, amely jövő hét hétfőtől veszi kezdetét a San franciscói Moscone West Centerben. A Keynote alkalmával kiderül, hogy mik teljesülnek majd a fent leírtakból, továbbá ezek után kezdődnek meg a fejlesztők számára szervezett gyűlések, melyeket több, mint ezer Apple mérnök, programozó illetve egyéb dolgozó fog vezényelni, hogy jobban közreműködhessenek a fejlesztőkkel.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 17 db

  1. Hami - 2014.05.26. 17:34

    Jó lesz :)

  2. - 2014.05.26. 17:39

    Ez a 4s-re is megy majd?

  3. Maki - 2014.05.26. 17:45

    Élőben nem lehet majd nézni?

  4. Norberto - 2014.05.26. 17:56

    Lesz stream?

  5. 007 - 2014.05.26. 18:45

    Szerintem ezt a Healthbookot tudjuk majd használni iWatch nélkül is, de teljesen kihasználni biztos hogy csak az órával tudjuk majd. Szerintem megvillantják az iWatchot, a’la Mac Pro 2013-ban, és megmondják nekünk hogy ősztől megvehetjük. Retinás Air szerintem egy darabig nem lesz, drasztikusan leszívná az aksit. Apple TV szerintem frissítve lesz, aztán majd jövőre vagy azután bemutatják az “igazi” Apple TV-t

  6. Ibrick - 2014.05.26. 19:05

    En annak örülnek ha lenne egy normális multitasking az iOS-ben.
    Tudnánk egyszerre több programot futtatni. Nagy kérés?

  7. iFan - 2014.05.26. 19:08

    Úr Isten de várom már!!

  8. Roland - 2014.05.26. 20:32

    iPad minire frissitheto lesz az uj szoftver?

  9. Hami - 2014.05.26. 22:19

    Szerintem 4S és az Ipad mini még megkapja a IOS8-at

  10. Tomi - 2014.05.26. 22:54

    Elvileg az i4,4s szeria nem kapja mar meg!

  11. lasza - 2014.05.26. 23:30

    a 4s-nek meg kéne még kapnia.. minden évben egyel feljebb viszik… múltévben még a 4 megkapta a 7et, valszeg most a 4s még megkapja a 8at és tovább..

  12. Jampy - 2014.05.27. 00:30

    Esetleg várható lesz a magyar Siri is??? :) :) :)

  13. Fehérsólyom - 2014.05.27. 06:33

    Gondolom hasznos volna, ha egy magyar csoport összefogna és jelentkezne az Apple-nél, olyan dolgok fejlesztésére, mint a Siri és a beépített helyesírásellenőrző.

    Az alkalmazások közötti kommunikáció nagyon lényeges volna. Főleg egy könnyen kezelhető multitaszk, (álmodik a nyomor…) és a többféle objektumot egyszerre “copyzni” tudás képessége. (Szöveg, kép, hivatkozások legalább.)

  14. Hami - 2014.05.27. 16:34

    Igazság szerint nekem a 7-es is tökéletes a 4S-re. Ipad retina minimre meg tuti lesz 8-as :)

  15. Dudee - 2014.05.27. 20:49

    Mar nagyon varom, remelem sok ujdonsag lesz benne.

  16. LALI - 2014.06.01. 07:32

    A WWDC 2014 eseményre kitették az IOS 8-nak és az ÚJ OS X-nek a hátterét! Nézzétek meg! Szerintem jól nézz ki!

    IOS 8:
    http://m.cdn.blog.hu/ap/appleblog/image/bo5_mdwcmaa-ibl-jpg-large.jpg

    OS X:
    http://m.cdn.blog.hu/ap/appleblog/image/os-x-yosemite.jpg

Szólj hozzá Te is!