A Samsung és az LG is átállhat a zafírra

HusztiD 2014.05.26. 08:17 Apple, Egyéb 10 hozzászólás 373

Már hónapok óta hallhatunk magáról a zafírról, ugyanis korábban számos forrás állította, hogy a következő iPhone ilyen üveggel fog érkezni. Később az is kiderült, hogy egyelőre csak az iWatch, majd csak a prémiumnak számító 5.5 colos telefon kapja meg azt, ám a GT Advanced akár 100-200 millió telefonra elegendő zafírüveget tud legyártani egyetlen év leforgása alatt, mellyel bőven kielégíthetik a piaci igényeket.

Egyes hírek szerint a Samsung és az LG komoly érdeklődést mutat a zafír iránt, hiszen nem szeretnének ők sem lemaradni a jóról. Ha hihetünk a forrásnak, akkor már pár gyártótól rendeltek mintákat, hogy azt egy későbbi csúcskategóriás telefonjaikba szereljék be. Ha ez bekövetkezik, akkor úgy néz ki, hogy az Apple tényleg elmondhatja magáról, hogy az alumíniumhoz hasonlóan a zafírt is megforradalmasította, hiszen elsőnek náluk merült fel annak a használata, melyet már több gyártó is alkalmazni kíván az ellenállósága miatt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Vélemény - 2014.05.26. 11:25

    Ha az Apple kacsint a bal szemével, akkor Korea is kacsint a bal szemével, ha az Apple vizet iszik napszemüvegben, Korea is vizet iszik napszemüvegben, mindezt úgy, hogy közben Korea reklámozza a tv-ben, hogy milyen szar az Apple….

  2. iFan - 2014.05.26. 12:11

    @Vélemény , teljesen egyet értek

  3. Sztázi - 2014.05.26. 15:39

    @Vélemény teljesen egyetértek!

  4. Sztázi - 2014.05.26. 15:40

    @iFan elolvastam az előtted lévő kommentet (a tied nem is láttam) és mégis ugyan azt írtam ez egy tökéletes példa az Apple-Samsungra csak a csamcsung látja, míg én el sem olvastam..

  5. iFan - 2014.05.26. 18:55

    @Sztázi örülök, hogy ebben mind egyet értünk:D

  6. Tomi - 2014.05.26. 22:35

    Persze hogy nem akarnak lemaradni gondoljunk csak bele ha csak egy marka gyartana 3D tv-t, vagy ha csak egy auto marka gyartana hibrid autot! A vilag fejlodik, lepesrol-lepesre es ezt valakinek elkell kezdenie! Nekem mind1 hogy kinek az otlete csak jobb legyen;)

  7. Vélemény - 2014.05.26. 22:56

    Tomi, én meg úgy vagyok vele, hogy nekünk, vevőknek is van felelősségünk, mindig érdemes abba is belegondolni, hogy éreznénk mi magunkat hasonló helyzetben a másik oldalon. Ha már másolják a megvalósított ötleteinket, az árnyékunkban osonnak, akkor az lenne a korrekt, ha ezt a másodhegedűs szerepet felvállalnák az értékesítéskor is, és nem azt próbálnákelhitetni a vevőkkel, hogy a másológép kft a tuti a másolt meg gagyi. A szavazatot pedig mi vevők adjuk le a vásárlásainkkal. Szerintem.

  8. Fehérsólyom - 2014.05.27. 06:52

    Elérhető valahol egy zafírüveg törésteszt?
    Vagy csak karcállóbb?
    Nem biztos hogy sokra megyünk vele.
    “Egyes vélemények szerint a Gorilla Glass 3 nem csak, hogy keményebb a zafírnál, de még olcsóbb is.”

  9. Róbert - 2014.05.27. 15:36

    A motorola már régesrég csinált zafír kijelzős telefont……aura néven!

  10. Tomi - 2014.05.27. 21:31

    De az aura abbol csak par db keszult, ilyen viritos telo 500e ert, kb. Olyan mint most a 24k-os arany htc

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.