Hangfelismeréssel bővül a Facebook alkalmazása

HusztiD 2014.05.24. 15:10 Apple, Egyéb, Programok 1 db 536

Viszonylag nagy most a felhajtás a legnagyobb közösségi portál körül, ugyanis nem is olyan régen frissítették az alkalmazásukat, amely így pár új, de nem túl lényeges funkcióval bővült. Történt ez pár nappal azután, hogy a fejlesztők törölték a Facebook Camera és Poke appokat a Store-ból, mivel azok nem hozták a várt sikert.

A legújabb hírek alapján egy sokkalta rendhagyóbb frissítést fog kapni a Facebook, mely iOS-en és Androidon egyaránt elérhető lesz. A lényeg, hogy ha telefonról szeretnénk posztot írni, akkor az alkalmazás automatikusan bekapcsolja a készülék mikrofonját, hogy megtudja éppen mit csinálunk. Ha a háttérben zene szól, akkor azt felismeri és felajánlja, hogy kirakjuk, de ugyanez elmondható a sorozatok és filmek nézése közben is, hiszen elvileg azokat is azonosítani tudja majd. Az új funkció a Shazamhoz hasonlóan fog működni, annyi különbséggel, hogy itt  a program folyamatosan felvesz majd, amikor valamilyen állapotot írnánk ki a falunkra. Az elképzelés alapvetően nem rossz a közösségi háló rajongói számára, ez azonban komoly személyiségi jogi aggályokat vet fel – elég ha csak az NSA botrányra gondolunk.

A frissítés egyelőre csak Amerikában lesz elérhető, a többi országról egyelőre nincs hírünk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Hami - 2014.05.25. 21:34

    Szerintem felesleges. De majd rájönnek. Ha akarom megosztom mint hallgatok. Ne a face hallgatozon

Szólj hozzá Te is!