Steve, az ingerült

Skarp 2014.05.23. 14:03 Apple, Egyéb, Steve Jobs 2 hozzászólás 404

Az idei Macworld UK-n előadást tartott a TBWA\Chiat\Day reklámügynökség korábbi kreatív igazgatója, Ken Segall is. A leghíresebb Apple kampányokról (1984, Think different, Get a Mac) és többszintű, okos munkáiról híres iroda egyik egykori vezetője érdekes részleteket osztott meg a klasszikussá vált Think different kampányról.

“Bárcsak mondhatnám, hogy én írtam a klasszikussá vált szöveget, de egy art director volt az, ami nyilvánvalóan vérforraló minden a teremben tartózkodó szövegíró számára.” (Aki nem ismerné a klasszikus reklámügynökségi felépítést: a kreatív igazgató irányítása alatt dolgoznak párban a szövegekért és a szlogenekért felelős copywriterek (azaz szövegírók) és az art directorok, akik a vizuális tervezésért és kivitelezésért felelősek).

Azonban elmondása szerint ő volt az, aki meggyőzte az éppen hisztis, veszekedős hangulatban levő Jobsot, hogy ő mondja fel a híres sorokat a “Here’s to the crazy ones” szpothoz. Most megjelenő könyve, az Insanely Simple promóciós turnéján mesélt bővebben a felvétel kulisszatitkairól:

Steve kifejezetten undok hangulatban jött be aznap, ahogyan emlékszem késésben volt és csak annyit mondott “Eléggé elfoglalt vagyok ma, nincs időm erre, nem tetszik az ötlet, de egyszer felolvasom neked aztán itt sem vagyok.” És megtörtént. (Bár később végül Richard Dreyfuss narrációjával került a tévékbe, az eredeti verzió nagy karriert futott be a Youtubeon a halála után. – a szerk.)

Csak, hogy egy kicsit éreztessem milyen érzés volt: képzeld el, hogy egyedül vagy egy hatalmas auditóriumban, ő épp hogy csak abbahagyta a felolvasást, a szavai még visszhangzanak a levegőben, aztán egy hatalmas szünet és csak ennyit mond: “Ennyi volt, én leléptem, ez egy szörnyű ötlet” és kiviharzik. Kicsit Roger nyúl jut eszembe róla, aki a mozivásznon szerethető rajzfilmfigura, de abban a másodpercben, ahogy a kamerák leálltak, már szivar van a szájában és mindenkivel káromkodik.

És akkor a végére a klasszikussá vált kampányszpot Jobsos verziója. Aki nem látta, azért, aki látta, az meg azért fogja megnézni:

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Zalán - 2014.05.24. 08:08

    Nos… A Jobs féle verzió nagyságrendekkel jobb a hivatalosnál és ezzel nem Richard Dreyfusst akarom bántani. Ez az a videó, amit újra és újra meg kell nézni és minden szavát magunkba szívni…

  2. iBolya - 2014.05.24. 17:17

    Ezea

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.