Az idei év végén érkezik az Intel Broadwell processzora

HusztiD 2014.05.21. 12:37 Apple, Egyéb, Mac 0 db 248

Korábban már szó esett az Intel új processzoráról, a Broadwell-ről, ám ekkoriban még a harmadik negyedévre várta azt a nagyközönség. A vállalat igazgatója, Brian Krzanich elmondta, hogy az idei év végi ünnepekre már a boltok polcain lesz az új termékcsalád. Kicsit késik ugyan az eredeti tervekhez képest, de az információk alapján az új technológia realizációjának következménye a pár hónapos csúszás.

Sajnos ez nem csak az Intelnek lesz kellemetlen, hanem a többi vállalatnak is, például az Applenek. Ez azért lehet fontos az almások szemszögéből nézve, mert a korábbi pletykák szerint az új Broadwell csipekkel érkeznek majd az új MacBook frissítések. Ez most talán meghiúsulni látszik, hiszen leghamarabb csak a karácsonyi időszakban jöhetnének az új csipekkel gépek. A másik esetben az Apple ugyanúgy kiadhatja a 2014-es MacBook Pro modelleket a vállalat a legújabb Haswell processzoraival, de annak a nemrég frissített MacBook Air laptopoknál is tapasztalható parányi gyorsulás miatt nem lenne sok értelme (bár áruk jelentősen csökkent).

A régóta emlegetett új, 12 colos MacBook 2014-es megjelenése is kérdéses, hiszen a szóbeszédek alapján az is az új processzorral debütált volna.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!