WSJ: Akasztják a hóhért?

Skarp 2014.05.09. 13:35 Apple, Egyéb 0 db 455

A Beats felvásárlása kapcsán újra felmerül a kérdés, vajon a zeneipar egykori felkavarója valóban lemaradt és utólag próbál már meglévő piaci trendekhez alkalmazkodni? Az iTunes zenebolt 2003-as elindulása hatalmas fordulatot hozott és teljesen átformálta a zenei piacot, új gazdasági modellt behozva a számonként megvásárolható konstrukcióval – teljesen elszippantva a profitot az albumokat 15 dolláros áron áruló kiadóktól.

Hogy lehet, hogy mégis eljutottunk oda, hogy az Apple kicsit kapkodni, alkalmazkodni kénytelen? A Beats megvásárlásának célja elsősorban az egyébként elég megosztó hangminőségű, high-end fejhallgatókat gyártó cég megszerzése, de nyilvánvalóan kiemelkedően fontos a Beats Music, az idén januárban indított 10 dolláros havidíjjal működő streamingszolgáltatás is.

Bár a Spotify vezetésével az utóbbi években iszonyatosan sok ilyen és ehhez hasonló szolgáltatás indult, az Apple eddig a pást szélén maradt, majdhogynem foggal-körömmel ragaszkodva saját bizniszmodelljéhez, ami a nagy innovációs hajlandóságáról híres cégtől nagyon furcsa viselkedés.

Az első sugár a változás reményére az iTunes Radio tavaly szeptemberi elindítása volt és célja a Wall Street Journal cikke szerint is inkább az Apple készülékek és a zenék eladásainak megpörgetése volt, mintsem a piacra való nagyívű betörés (ezt támasztja alá az is,  hogy máig is csak két országban érhető el és nem nagyon halljuk a  terjeszkedésről szóló híreket). Az azonban nyilvánvaló, hogy az emberek nem azért fordulnak a streaming felé, hogy kinézhessék a zenéket, amiket meg akarnak venni.

A Beats cakk-und-pakk megvásárlása vajon azt jelentheti, hogy az Apple végre rájött, a streaming miatt olyan sors várhat az online zeneboltokra mint egykor a CD-piacra? A cég késlekedése kicsit arra emlékezteti a WSJ szerzőjét, mint mikor annak idején a kiadók annyira el voltak foglalva a fájlcserélő szolgáltatások és egyéni felhasználók perlésével, hogy nem ismerték fel: sokkal többet érnek el, ha összefogva megalkotják saját közös netes zeneboltjukat. Ebbe az űrbe tudott egy aszteroida erejével becsapódni az iTunes Music Store.

Bár a streamingszolgáltatók még eltörpülnek az iTunes mellett, a fizetni képes és hajlandó felhasználók miatt robbanásszerűen nőnek, miközben a számeladások hat százalékkal estek vissza a tavalyi évben a Nielsen statisztikája szerint. Manapság számos előadó panaszkodik az esetszerű és alacsony jogdíjak miatt, a kiadók és a szolgáltatók is egyetértenek abban, hogy ilyen növekedés mellett komoly díjemelkedések várhatóak a jövőbe – így a zenészek is jól járnak majd az új modellel. (WSJOnline)

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!